RETRO RÁDIÓ

Megrázó jövő: ez vár a világra 2016-ban a híres vak jósnő szerint!

Megrázó jövő: ez vár a világra 2016-ban a híres vak jósnő szerint!
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 01. 03. 10:07

Ijesztõ jövõképet látott maga elõtt a bolgár származású Baba Vanga, aki már számos katasztrófát és terrorcselekményt megjósolt. A vak próféta, akinek jóslatai 85%-ban beváltak, azt is régóta tudja, mi vár az emberiségre 2016-ban...

Ijesztő események egész sorát jósolta meg Baba Vanga az idei évre. A bolgár származású, nagy tiszteletben álló vak jövendőmondó még 1996-ban bekövetkezett halála előtt látta, mi vár a világra 2016-ban. Jóslatai közül pedig eddig szinte minden be is igazolódott, pontosan úgy, ahogy ő azt előre látta - írja a Mirror.

A balkáni Nostradamus-nak tartott asszony többek között a 2001-es New York-i terrortámadást is tisztán látta maga előtt. Akkor így kiáltott fel:

"Horror! Horror! Amerikai testvéreink mind odavesznek majd, amikor megtámadják őket az égből érkező vasmadarak!"

A 85 éves korában elhunyt vak jósnő ezen kívül a globális felmelegedést, a 2004-es hatalmas cunamit és az Iszlám Állam rémtetteit is megjósolta.

2016-ra pedig különösen megrázó jeleneteket látott maga előtt

Vanga szerint az év végére az európai kontinensnek újabb csapásokra kell felkészülnie. Egészen pontosan így fogalmazott:

"Vegyi fegyverekkel támadják majd meg Európát a szélsőséges nézeteket vallók!"

Reméljük, a próféta Vanga ez egyszer tévedett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.