RETRO RÁDIÓ

Így bukott le egy amerikai katona, aki terrortámadásra készült

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 12. 15. 11:30

Bûnösnek vallotta magát egy amerikai katona hétfõn abban, hogy az Iszlám Állam ihletésére unokatestvérével együtt terrortámadást tervezett egy chicagói katonai támaszpont ellen.

A 23 éves Hasan Edmonds, aki a Nemzeti Gárda tagja, idén januárban levelezni kezdett az interneten az FBI egyik ügynökével, aki az Iszlám Állam egyik líbiai harcosának adta ki magát. Hasan vallomása szerint az ügynök tanácsokat adott neki arra vonatkozóan, hogy "hogyan kell harcolni az amerikai hadsereg ellen, és hogyan kell azt legyőzni", valamint elmondta neki, hogy

az unokatestvérével együtt végre akar hajtani egy terrortámadást az USA ellen

- olvasható az észak-illinois-i kerületi ügyészség közleményében.

A két férfi márciustól kezdődően többször találkozott egy másik FBI-ügynökkel, aki felajánlotta Hasan Edmonds-nak, hogy segít neki eljutni Irakba, ha csatlakozni akar a terrorszervezethez.

A vádpontok között szerepel az is, hogy Hasan kölcsönadta unokatestvérének katonai egyenruháját azzal a céllal, hogy majd azt vegye fel, amikor

megtámadják azt a katonai támaszpontot, ahol ő szolgált a Nemzeti Gárdánál.

Az unokatestvér, Jonas Edmonds vallomása szerint arra számított, hogy az az FBI-ügynök, akivel többször találkoztak, segít nekik a támaszpont elleni támadás megtervezésében, és abban, hogy 100-150 embert megöljenek.

Ha az illetékes bíróság bűnösnek találja Hasant, akkor 30 évi börtönbüntetésre ítélheti, unokatestvérét pedig 23 évre, külföldi terrorista szervezetnek nyújtandó támogatásra való összeesküvés miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.