RETRO RÁDIÓ

Boszorkányság miatt fejezett le két túszt az Iszlám Állam hóhéra

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 12. 09. 10:55

Lefejezett két embert az Iszlám Állam Líbiában, mert szerintük a férfiak mágiával foglalkoztak. A brutális kivégzést tömegek nézték végig.

A két férfit narancssárga rabruhában, bekötött szemmel kísérte végig a líbiai Tripoli utcáin két álarcos. Az Iszlám Állam azzal vádolta a túszokat, hogy mágiával foglalkoztak, amit a Korán tilt, s aki ilyet tesz, az hitehagyó, ezért a legsúlyosabb büntetést érdemli. A két megvádolt férfit letérdeltették a földre, a több ezres tömeg pedig azt skandálta, hogy halált érdemelnek. Ezután pedig az egyik maszkos hóhér

egyetlen kardcsapással lefejezte a férfiakat,

miközben a tömeg Allah Akbar kiáltásokkal üdvözölte a kivégzést, írja a DailyMail.

A lefejezés helyszíne azért is fontos, mert ez alátámaszthatja a Nyugat félelmét, hogy Líbia lesz az Iszlám Állam legfőbb központja. A terrorszervezet első aktivistái valószínűleg tavaly nyár elején, a mindent elsöprő iraki offenzívájukkal egy időben jelentek meg a káoszba süllyedt Líbiában, azóta pedig több nagyszabású támadást is végrehajtottak az országban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.