
Borzalmakról mesél az Iszlám Államtól megszökött lány
A szíriai mészárlások után találkozott több szörnyû sorsú nõvel Seivan Salim fotóriporter. Neki mesélték el, hogy milyen borzalmakat kellett átélniük, amíg a terrorszervezet fogságában voltak.
Az iraki születésű kurd fotóriporter, Seivan Salim több fiatal nővel és szerencsétlen sorsú lánnyal, asszonnyal találkozott, akik hónapokon keresztül voltak az Iszlám Állam rabszolgái. A történetüket fotókkal együtt a National Geographic magazin adta közre.
Az egyik fiatal lány 14 másik társával került a terrorszervezet fogságába még tavaly. Akkor még 20 éves sem volt.
Mindannyian fiatalok és csinosak voltunk. Először elvittek minket egy faluba, ahol 15 napig éltünk, onnan kellett velük Rakkába utazni, ahol rabszolgának adtak el minket
- eleveníti fel a szörnyű borzalmakat Jihan, akit Rakkában, egy ablak nélküli, mocskos házban tartottak fogva 150 másik lánnyal együtt az Iszlám Állam dzsihádistái.
Egyik délután húsz férfi lépett be a szobába és elkezdtek verni minket, miközben azt kiabálták, hogy engedelmeskednünk kell nekik, mert mi rabszolgák vagyunk
- mesélte a most 20 éves lány, aki a tíz hónapos fogsága alatt attól rettegett, hogy megölik.
Végig azt mondták, hogy nem fognak kivégezni minket. De csak azért nem, mert jobban élvezték, hogy kínozhatnak
- emlékezett vissza az Iszlám Államnál átélt borzalmakra a fiatal lány.
A fotók a National Geographic magazinban jelentek meg.






