Létrehozva: 2015.12.21.

28 éves unokáját gyászolja Jimmy Carter

Szomorú karácsonya lesz a volt amerikai elnöknek, ugyanis vasárnap meghalt az egyik unokája. A hírt maga Carter jelentette be a Georgia állambeli Plains baptista gyülekezetének vasárnapi iskolájában, ahol az exelnök elõadást tartott az egybegyûlteknek.

A történtekről a gyülekezet lelkipásztora számolt be a nemzetközi  sajtónak. A Nobel-békedíjas, 91 éves politikus 25 perc késéssel érkezett az előre meghirdetett előadására. Láthatóan megtört volt, s akkor mondta el az egybegyűlteknek, hogy néhány órával korábban meghalt az unokája.

A 28 éves Jeremy Carter szombat délután fáradtságra és rosszullétre panaszkodott az édesanyjának, és azt mondta, lepihen egy kicsit. Amikor az édesanyja pár órával később próbálta felébreszteni, a fiú már nem volt eszméleténél. Jimmy Carter unokája vasárnap hajnalban hunyt el, szívproblémák következtében.

Jimmy Carter pár héttel ezelőtt szintén gyülekezetének tagjai előtt mondta el, hogy sikerült kigyógyulnia a rákból, agytumora a sugárkezelések hatására visszahúzódott.

A gyászhír hallatán együttérzéséről biztosította Jimmy Cartert  Hillary Clinton is, az amerikai Demokrata Párt egyik elnökjelölt-aspiránsa is.

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját