8 éve

Köveket dobált a NATO- főtitkár

A marxista-leninista Vörös Fiatalok híveként kövekkel dobálta az oslói amerikai követséget a NATO jelenlegi fõtitkára a norvég Jens Stoltenberg. Ordítva követelte, hogy hazája lépjen ki a NATO-ból. Húga jól ismert heroinista.

Szerző Rejtõ Ernõ

A szélsőbalos Stoltenberg-gyerek apja munkáspárti hadügy, majd külügyminiszter volt, és meglehetősen kellemetlenek voltak neki szélsőségesen lázadó gyerekei.  Jens és két lánytestvére alaposan kitettek magukért, a kommunisták és a marihuána dicsőségét zengték. Húga, Nini mindmáig Norvégia legismertebb heroin fogyasztója, igaz már gyógyulófélben…

 

Belőtt húgát kereste

Jens később lejött a szerről és belépett a norvég baloldali Munkáspártba, ahol hamarosan az ifjúszocik főnöke lett. Részt vett a délszláv háború idején a közvetítő tárgyalásokon. Még szerbül is megtanult, hogy jobban elfogadják… (Volt egy kis helyzeti előnye. Gyermekkorában apja belgrádi norvég követ volt, járt ott néhány évet iskolába.)

„Előfordult, hogy délelőtt a szerbekkel és a horvátokkal alkudoztam, aztán este meg a belőtt Ninit, a húgomat kerestem Osló utcáin...”
Apja karrierje jó ajánlólevélnek bizonyult, már 35 évesen miniszter lett belőle. Aztán meg háromszor is elnyerte a kormányfői posztot.


Többször járt a Déli-Sarkon

A NATO főtitkári posztjára a németek ajánlották, de a döntő szó az USA-é volt. Hogy miért bólintottak rá az amerikai követséget valaha kövekkel dobáló norvég politikusra? Sosem derült ki. Igaz, hogy miniszterelnöksége alatt Norvégia növelte hadikiadásait és részt vett az Egyesült Államok vezette katonai akciókban. Ez mindig jó pont az amerikaiaknál…
Stoltenberg imád síelni,  Amundsen a híres norvég felfedező útvonalán ő is elsiklott a Déli-Sarkig., sőt a nagy felfedezés 100 évfordulóján ismét elment a déli pólusra.

Felesége a nyolcvanas évek végén a budapesti norvég követségen dolgozott. Lánya viszonylag ismert énekesnő Oslóban, fia Sanghajban egyetemista.

Szerző Rejtõ Ernõ

Ez is érdekelhet

origo.hu

Áttekert a biciklis a vonat mögött, csak azzal nem számolt, hogy a másik irányból is jön egy

origo.hu

Ötmillió forintért vett kutyát a TV2 sztárja

metropol.hu

„Az éj leple alatt fotózták az udvart” – gyanús alakok járják Pesterzsébetet, Erika az unokáját félti

ripost.hu

Darabok hullottak le az arcáról: megszólalt a robbanásban megsérült férfi menyasszonya

mandiner.hu

Katonai szakértő: Zelenszkij egyszerűen le lesz tartóztatva, hogy kiderüljön, miért nem a háborúra költötte a pénzt

origo.hu

Rita Ora szinte meztelenül találkozott a hercegi párral - fotó

travelo.hu

Nemsokára megnyílik a világ egyik legnagyobb reptéri terminálja

vg.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc(x)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

ripost.hu

Ki nem találnád, melyik TV2-es sztár öccse szerepel a Kőgazdag fiatalokban - Videó!

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Suttogva leplezte le a magyar orvos: ez a baj a vazelinnel és a többi kőolajszármazékkal

POLITIK

Orbán Viktor: a polgári körök nélkül Magyarország nem lenne ilyen sikeres és erős

POLITIK

Hatalmas veszteség: 100 évesen elhunyt Dávid Katalin

POLITIK

Több ország elbizonytalanodott Ukrajna támogatását illetően

POLITIK

Kövér László: Európa végzetes úton

POLITIK

29 illegális migránst tettek ki Bécsben az embercsempészek

POLITIK

Szijjártó: Itt van végre az ideje a békének!

POLITIK

Sorozatos támadások ukrán ipari létesítmények ellem