
Megjelent a bíróságon Tóth Andi: a dílerek ügyében tanúskodik az énekesnő
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostTanúként idézték be az énekesnőt.
A mai napon folytatódik a a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelynek négy vádlottját kábítószer-kereskedelemmel vádolják. Erre a napra tanúként idézték be Tóth Andi énekesnőt is, akinek a neve már a januári tárgyalási napon is többször szóba került. Az elsőrendű vádlott, a szír D. Hassan ugyanis a nyomozás során azt állította, többször is adott el kábítószert az énekesnőnek.

Megérkezett a bíróságra Tóth Andi
A Blikk beszámolója szerint Tóth Andi 8 óra 50 perckor, a menedzsere társaságában érkezett meg a helyszínre: elegáns kabátban, nadrágban, láthatóan idegesen lépett be a kapun. Nyilatkozni nem akart, amit meg szeretett volna osztani a nyilvánossággal, azt néhány napja a közösségi oldalán már megtette.
Az eljárás a harmadrendű vádlott korábban írásban tett vallomásának felolvasásával indult. K. Sándor ekkor arról beszélt, hogy a művészvilág sajátos közeg, ahol az ismert emberek a kívülről látható életforma ellenére komoly nyomás alatt dolgoznak, sok stresszel és szorongással küzdenek. Állítása szerint emiatt többen drogokhoz nyúlnak kikapcsolódásként, és az sem ritka, hogy egymásnak ajánlanak beszerzési lehetőségeket vagy kisegítik egymást kábítószerrel.
Ezekben az ügyekben soha egy forintot nem kértem senkitől, semmilyen anyagi érdekeltségem nem volt
– szögezte le a férfi, akit korábban azt is elmondta, Tóth Andi is többször megkérte arra, hogy szerezzen neki kábítószert, míg a másodrendű vádlott, N. Beáta hosszas meghallgatása során többször elmondta: soha nem találkozott Tóth Andival, csak a tévéből ismerte. Ez azért fontos, mert az énekesnő korábban úgy nyilatkozott, hogy a nő négy alkalommal adott el neki drogot.
A tartalomnak nem célja a kábítószer-fogyasztás népszerűsítése vagy az azzal való visszaélésre történő buzdítás.
Felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő.
Ha Ön vagy hozzátartozója segítségre szorul, kérjük, forduljon szakemberhez. A függőség kezelhető, és az időben kért segítség életet menthet.







