
"Már a szüléskor se lesz sehol" – Megyeri Csilla párját darabokra tépik: azt mondják, botrányosan reagált a baba érkezésére
A műsorvezető múlt héten jelentette be, hogy gyermeket vár Nicola Sarciától. A férfi viszont meglehetősen érdekesen reagált arra, hogy Megyeri Csilla és ő szülők lesznek.
Megyeri Csilla augusztus végén jelentette be, hogy gyermeket vár kedvesétől, az olasz Nicola Sarciától.

A műsorvezető nyaralás közben árulta el, hogy bár a fotókon ez még nem igazán látszik, már hárman utaztak el a vakációra. Csilla a bejelentés idején a várandóssága 17. hetében járt, és remekül viseli, hogy tombolnak a hormonjai és gyakorlatilag napról napra változik a teste.
"Bár már itt is hárman vagyunk. Szeretnénk veletek is megosztani a mi kis (17 hetes) titkunkat: egy csodálatos angyalka van úton hozzánk, aki minket választott az édesanyukájának és az édesapukájának"
– írta posztjában, hozzátéve, hogy hálás ezért az áldásért és már nagyon várják a "pici manójukat".
Megyeri Csilla korábban óvatosan nyilatkozott
Megyeri Csilla műsorvezető, influenszer tavaly augusztusban tudatta, hogy több mint tíz együtt töltött év után szakít párjával, Molnár Zsolttal. Nem telt el sok idő, és ismét rátalált a boldogság Csillára. Mostani, olasz származású párja, Nicola bokszoló, és úgy tűnik, ő az igazi számára, akivel érdemes családot alapítani.
"Nico gyakran viccelődik azzal, amikor nálunk a kisfia, hogy tessék, itt a főpróba. Nyilván felmerül a baba, a koromból kiindulva beszélgetünk is róla rendszeresen. Nem zárkózunk el egyelőre tőle, csak jelenleg nem állunk készen a feladatra. Még egy éve sem vagyunk együtt"
– mondta a Borsnak Csilla még áprilisban, amikor még azt is fájlalta, hogy sokszor piszkálják azzal, "mikor akar szülni, miért nem szül".
Megyeri Csilla terhessége: a netezők szerint botrányosan reagált a műsorvezető párja
Megyeri Csilla korábbi nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy egy ideje már szeretett volna babát, az pedig nem titok, hogy Nicolának már van egy kisgyermeke az előző kapcsolatából. A műsorvezető elmondása szerint nagyon jó a viszonya a kicsivel, így érthető, hogy újra felébresztette benne az anyai ösztönt, Nicola pedig teljesítette is az álmát, hiszen kiderült, hogy Megyeri Csilla terhes.
A pozitív terhességi teszt talán magát az apukát is megdöbbentette, Nicola ugyanis meglehetősen érdekesen reagált szerelme terhességére. Könnyen lehet, hogy csak viccelni akart a 24 órán át elérhető Instagram-sztorijával, ám a kommentelők szerint túl messzire rúgta azt a bizonyos pöttyöst.
"Amikor rádöbbensz, hogy 2 nőtől 2 gyerek = 2 nővel vitatkozhatsz életed végéig" – próbált humorizálni a sportoló, ám nem ért el osztatlan sikert. Épp ellenkezőleg! Egy emberként mentek neki a kommentelők!

"Az anyámat, de kellemetlen és tiszteletlen ez a kiírás" – vélekedett valaki.
"Van egy olyan érzésem, hogy nem együtt fogják leélni az életüket Csillával" – írta egy másik netező, ám valaki még nála is pesszimistább volt.
"Már a szüléskor se lesz sehol"
"Biztos, hogy ő is szerette volna ezt a közös gyermeket? Ebből a kiírásból nagyon nem ez jön le nekem. Sok férfi van, aki elvált, esetleg van gyermeke is már, de ha komolyan gondolja, hogy vállal még gyereket egy új kapcsolatban, egy új család reményében amelybe az előző gyermeke is beletartozik ilyen kiírásnak akkor nincsen helye. Rettenetesen megalázó…"
– foglalta össze a véleményét egy újabb kommentelő.







