
Balesete óta először szólalt meg Demjén Ferenc, így van most
Az énekes videóban jelentkezett be rajongói számára.
Mint arról korábban beszámoltunk, Demjén Ferencet súlyos baleset érte otthonában. A legendás énekes még augusztus közepén szenvedett combcsontörést, ami miatt kórházba került. Koncertjeit azonnal lemondták, későbbi időpontban pótolják be azokat. Szerencsére azonban a műtét jól sikerült és rehabilitációja olyan jól haladt, hogy nemrég hazaengedték őt. Most pedig, először a szerencsétlen eset óta, Demjén Ferenc is megszólalt, hogy érzi magát.

Demjén Ferenc saját, hivatalos Facebook-oldalán jelentkezett be rajongóinak, ráadásul egy videó keretein belül:
Kedves Barátaim sok szeretettel és örömmel köszöntelek benneteket itthon! Rövid kórházi kezelésem után hazakerültem, de leginkább akkor leszek otthon, amikor veletek találkozom legközelebb, ami nem olyan sokára valószínűleg megtörténik Nagyon köszönöm a sok aggódást, üzenetet, amit eddig tőletek kaptam, remélem, hogy vissza fogom tudni adni nektek a hiányzó koncerteket is, valamint az év végi kihagyhatatlan Aréna koncertet, ami most már, idén 28. alkalommal lesz. Remélem, mindenki ott lesz, remélem senkit sem ér semmiféle házi baleset, és remélem, hogy jól fogjuk érezni magunkat
– írja a Bors.







