
Föld alá került Pintér Tibor: „Úgy tettek ártalmatlanná, hogy elástak”
A Nemzeti Lovas Színház igazgatóját a saját kollégái viccelték meg. Pintér Tibort egy tengerparton temették a homok alá, ő azonban nem annyira örült ennek.
A Nemzeti Lovas Színház Igazgatója nemrégiben a Ripost-nak már elárulta, hogy a nyara elsősorban nem a pihenésről fog szólni, ugyanis társulatával rengeteg fellépésük lesz országhatárokon belül és kívül. Pintér Tibor egy TikTok-videóban, most pedig az olasz tengerpartól jelentkezett be színészkollégái társaságában, azonban a kiruccanás nem úgy alakult, ahogy azt ő eredetileg tervezte...

Pintér Tibor párja vajon mit szól ehhez?
Az említett felvételeken ugyanis az látszik, hogy Pintér Tenya a homok alá van temetve és csak a feje látszik ki, miközben a társulat tagjai büszkén pózolnak, hogy elásták felettesüket. A Nemzeti Lovas Színház színészei feltehetően egy előadás céljából utaztak Itália földjére, viszont a szakmai kiruccanásba belefért egy kis pihenés is.
Itt vagyunk a jesolo-i tengerparton a lovas színészekkel. Próbáltam nekik valamit rendezni, de úgy döntöttek, hogy ezt nem engedik. Úgyhogy úgy tettek ártalmatlanná, hogy elástak. Ma éjszaka itt maradok, mivel nem tudom, hogy mikor engednek ki és mikor lesznek hozzám ilyen kegyesek
– jelentkezett be Olaszországból a népszerű színész, rendező.
Pintér Tibor Lovas Színházában feszültségek vannak?
A videó feltehetően poén céljából készült és valószínűleg a csínytevést elkövető színészek nem rosszindulatból temették be a színházigazgatót. Ennek ellenére a videón megfigyelhető az, hogy miközben Tenya beszél, az egyik színészkolléga úgy tesz, mintha megrúgná a felettese fejét. Remélhetően Pintér Tibor, mihelyt kiszabadult a homokbéli rabságból, nem dorgálta le színészét a mozdulat miatt. Azonban a videó többi részében elmondta, hogyha egyszer kijut a homok alól, akkor majd hazautaznak a társulattal Magyarországra és különböző helyszíneken lehet majd megtekinteni előadásaikat. Viszont, ha nem szabadul ki, akkor a következő fog történni...

Külön Lovas Színházat alapítana Olaszországban
„Ha nem engednek ki, akkor megalapítom itt Jesolo-ban, a tengerparton a saját kis Lovas Színházamat, melyet egyedül fogok rendezni, így a homok alól, képzeletbeli pacikkal” – viccelődött a színházigazgató. A videó óta azonban nem érkezett hír Pintér Tenyáról és a társulat többi tagjáról, de remélhetőleg sikeresen hazaértek. Így pedig rajongók reménykedhetnek abban, hogy újból láthatják a Nemzeti Lovas Színház előadásait és nem kell ehhez elmenni egy olasz tengerpartra.






