
Mik ki nem derülnek: Ezért motyog néha magában Kajdi Csaba
A modellügynökség vezetője szeret hangosan gondolkodni, legyen szó akár egy bevásárlásról vagy otthoni mozizásról, akkor is kommentálja, ha egyedül teszi mindezt.
Akkor sem unatkozik Kajdi Csaba, ha éppen nincs társaságban, hiszen a modellügynökség vezetője gyakran saját magával beszéli meg a dolgokat, ha épp egyedül van.

„Nem mondanám, hogy magamban beszélek, inkább csak szeretek hangosan gondolkodni. Előfordul, hogy a boltban is, ahogy nézelődöm jönnek a gondolatok egy-egy termék kapcsán. Persze akkor nem mondom ki nagyon hangosan, de azért pörög az agyam” – mondta RádiósCyla, aki az élet nagy kérdéseit és a filmes élményeket is értékeli egymagában.
„Ha nézek egy filmet otthon, akkor van, hogy hangosan kimondom a véleményem, hogy ez vagy az mekkora hülyeség, de a veszekedéseket is képes vagyok lemodellezni. Azokat is el szoktam képzelni, hogy hogyan fog lezajlani, mit mond majd a másik. Általában vág az elmém mindig” – árulta el Kajdi Csaba, aki szerint semmi rendkívüli nincs ebben.
„A gyerekek a játék során is hasonlóan működnek. Elég csak megnézni, hogy egy babákkal való játéknál mennyi mindent kimondanak hangosan. Én inkább a meditálós típus voltam, mivel 18 éven keresztül napi 5-6 kilométert úsztam. Általában arra használtam ezt az időt, hogy megbeszéljem magammal a dolgokat. Sokszor ilyenkor tanultam verseket vagy memorizáltam az évszámokat” – mondta Kajdi Csaba a Sláger Reggelben.
A beszélgetés a ezen a linken érhető el.







