
Ennyi volt, vége: végleg szakított Opitz Barbival - Videó
A döbbenetes bejelentés csupán pár hét közös munka után érkezett.
Ismét megfeneklett Opitz Barbi zenei karrierje. Mint arról korábban beszámoltunk, az aranytorkú énekesnő nagyjából egy hónapja még azt közölte, minden erejével arra fókuszál, hogy ismét zenéket gyártson és ne csak botrányokban szerepeljen. Így lett sokak meglepetésére menedzsere a Házasság első látásból második évadából megismert Szolnoki Szabolcs. Az álom munkakapcsolat köztük azonban mint kiderült, nem úgy alakult, mint tervezték. Sőt, a 25 éves tehetség egy nemrég közzétett közösségi médiás vidója után a gyémántmágnás kijelentette, ennyi volt.

Barbi a közösségi médiára feltöltött videójában ugyanis egy rendkívül fura táncot mutat be, amellyel még követői szerint sincs minden rendben. Sőt, egyesek szerint az egész egy ősi párzási rituálénak tűnik. Ez a különös felvétel Szabolcs szerint pedig csak dolognak köszönhető:
Érzelmi hullámvasúton van és amikor kirak egy ilyen videót, lehet, hogy a hullámvasút alján van
- jelentette ki azok után, hogy nemrég az énekesnő egykori legjobb barátja is megkongatta a vészharangokat, hogy baj lehet az aranytorkú énekesnővel.
Akárhogy is, Szabolcs már nem bírta tovább Barbi érzelmi hullámvasútjait és a botrányokat, aminek az lett a vége, hogy épp, hogy belekezdtek a közös munkába, már véget is vetettek neki:
A Barbit közös megegyezéssel már nem tudom tovább menedzselni. Nem nagyon tudok hozzátenni a zenei karrierjéhez
- árulta el a Házasság első látásból szereplője.







