RETRO RÁDIÓ

L.L. Junior felkészült a Fonogram balhéra a „Cigány-ügy” miatt

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2025. 03. 28. 18:20

A zenész és barátai közös dala immár 11 milliós letöltésnél jár a YouTube-on, nem meglepő, hogy Fonogram díjra jelölték. L.L. Junior szerint „újra lesz min lázadjon a szakma".

L.L. Junior, KKevin és Rytmus 2023 novemberében jött ki az első közös dalukkal, amelynek a "Cigány-ügy" címet adták. A szerzemény szinte azonnal sláger lett, a közönség annyira imádta és imádja a mai napig, hogy alig van olyan roma buli, ahol nem csendül fel legalább egyszer a pörgős nyelvezetű talpalávaló. Nem meglepő módon a szakma is felfigyelt dalukra, amit most, 2025-ben Fonogram Magyar Zenei Díjra jelöltek. Junior már most tudja, hogy biztosan lesznek olyan zenész kollégák, akiknek nem fog tetszeni, hogy az övéket is jelölték. 

L.L. Junior
L.L. Junior dala Fonogram díjra lett jelölt (Fotó: Markovics Gábor)

L.L. Junior Fonogram 2024-es esete 

A zenész tavaly is a jelöltek között volt, ráadásul két dallal, de szobrocska nélkül kellett hazamennie. Junior akkor nem volt csalódott, sőt! Számára már a jelölés is megtiszteltetés volt. Idén minden megváltozhat. A híresség "Cigány-ügy" című slágere, amit jelöltek a Fonogram Magyar Zenei Díjra, kifejezetten roma dal. Hangszerelésében hangulatában, szövegében és úgy egyáltalán: arról szól, hogyan mulatnak a romák, erősen karikírozva. Emiatt pedig a zenész felkészült a támadásokra is.

L.L. Junior
L.L. Junior koncert 2025-ben biztos nem lesz a „Cigány-ügy” nélkül (Fotó: Huszár Márk)

A zenében nincs szín  

L.L. Junior a lapunk megkeresésére így beszélt arról, hogy mit gondol a jelölésről: 

Ez a dal egy jókedvből született alkotás. Nem csoda, hogy ekkorát megy. Ha ezzel nyerünk, biztos kapni fogunk hideget-meleget. Mélyen megtisztelő a jelölés, és Kodály Zoltán szavaival zárnám a nyilatkozatomat: a magyar népzene és a roma népzene között nincs semmilyen különbség. Zenében nincsenek színek. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.