Szoboszlai Dominik
Az egykori szépségkirálynő még férjétől kapta ajándékba a luxusautót, azonban alig egy évvel később máris meg akarnak válni tőle. Kulcsár Edina természetesen elmondta az okát is a váltásnak, ami nem más, mint a gyerekek.
Kulcsár Edina nem panaszkodhat, hiszen férje elkényezteti, ha ajándékokról van szó. G.w.M ugyanis olyan nagyvonalú szerelmével, hogy nem csupán egy csokor virággal várja otthon, hanem egyenes egy luxusautóval, ami legtöbbször egy budapesti lakás árával vetekszik. Ilyen volt a Porsche Macan, ami alapáron is potom 28 millió forintba került, ám a rapper nem sajnálta rá a pénzt. Idővel viszont a kocsi felszívódott, s csak jóval később derült ki, hogy mi lett a sorsa: alig egy év használat után dobta a család, hogy egy még jobb négykerekűvel gurulhassanak Budapesten. Vagyis Edina, mert ugyebár ő kapta az X6-os BMW-t a Dionnal való várandóssága alatt.
Nos, nagyon úgy fest, hogy a jelenlegi jármű sem lesz hosszú életű a Varga-Kulcsár családban, ugyanis Edina bejelentette: eljött az ideje a cserének. Úgy fogalmazott, hogy bár imádja az X6-os bömöst, ráadásul az álmai autójának is tartja, de sajnos meg kell válnia tőle, mert túl kicsi a gyerekek mellé. Mint mondja, ha beteszi a két gyerekülést, senki nem fér el a járműben. Amara például ezt úgy adja édesanyja tudtára, hogy rugdalja a háttámlát, amit már nagyon un a szépségkirálynő, ezért jobbnak látja, ha búcsút mond az álomkocsinak.
Szerencsére nem kellett sokáig szomorkodnia az anyukának, ugyanis a rossz hír mellett egy jót is megosztott a fizető rajongóival. Ez pedig nem más, minthogy már meg is van a BMW utódja, ami egy sokkal nagyobb, fullextrás járgány. Valószínűleg nem egy kisbuszról beszél, bár tény, hogy talán az lenne a legpraktikusabb a hat gyermek mellé. Mindenesetre talán mi is láthatjuk hamarosan az új luxusautót.
Szerinted mire esett Kulcsár Edina és G.w.M választása?