RETRO RÁDIÓ

Ennyi volt: 17 év házasság után válik a sztárpár

KL
Szerző
KL
Létrehozva2025. 01. 11. 06:40

Szingliként kezdik meg az újévet.

Még alig kezdődött el a 2025-ös esztendő, de máris több sztárpár tagjai döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Legutóbb a Top Gear műsorvezetője, Richard Hammond és felesége, Mindy jelentette be a válást.

Jessica Alba
Jessica Alba válik (Fotó: AFP)

Ám nem kellett sokat várni az újabb bejelentésre: véget ért Jessica Alba és Cash Warren házassága! A felek egy ideje már nem hordták a jegygyűrűjüket, közös fotó is tavaly november 10-én készült róluk utoljára, amikor egy Lakers kosárlabdameccset néztek meg együtt a pálya széléről, így tehát arra lehet következtetni, hogy a problémáik nem új keletűek, ám az egyelőre nem ismert, miért döntöttek a válás mellett.

A TMZ kereste Jessica Albát és Cash Warrent is, de egyikük sem válaszolt a lap megkeresésére.

A színésznő és a producer még 20 évvel ezelőtt, a Fantasztikus négyes című szuperhősfilm forgatásán szeretett egymásba, 2008-ban pedig egy szűkkörű Beverly Hills-i ceremónián elhangzott a boldogító igen. Három közös gyermekük született, Honor 16, Haven 12, míg Hayes 7 éves – emlékeztet cikkében a TMZ.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.