5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Meglátta, én mi vagyok, mit kapott” – itt ismerkedett meg Szabó Zsófi és partnere

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2024. 11. 29. 17:30

A műsorvezető és a profi táncos őszintén vallottak az elmúlt hetekről.

Elképesztő heteken van túl Szabó Zsófi. Azt már egy egész ország tudja, hogy a gyönyörű műsorvezető új párt kapott a Dancing with the Starsban Suti András személyében. Az okok is ismertek, azonban Zsófi most először engedett betekintést abba az időszakba, ami mögötte áll. Profi táncpartnerével ugyanis a Mokka vendégeiként elárulták, hogyan élték meg azt, hogy egymás személyében új párt kaptak a táncos showműsorban. És azt is, hogyan tekintenek előre.

BS__3732
Két héttel ezelőtt álltak először kettesben a táncparkettre. Fotó: Bánkúti Sándor

Szabó Zsófi és Suti András két héttel ezelőtt állt először együtt a táncparkettre úgy, hogy előtte mindössze fél napjuk volt felkészülni az élő showra, miután Andrei Mangra az adás előtti nap eltűnt.

Nagyon kemény és a keménység mellett egy nagyon szép időszak is van mögöttem. Hiszem, hogy minden van valamiért és mindenért hálásnak kell lennünk. És én most is nagyon hálás vagyok 

- jelentette ki Zsófi, aki úgy véli, hogy megérdemlik azt a sikert, amit a bécsi keringőjük után kaptak, ugyanis nagyon keményen megdolgoztak érte.

Itt ismerkedtünk meg, itt látta az Andris, én mi vagyok, mit kapott

 - tette hozzá a produkcióra és arra utalva, hogy az volt az első teljes hetük a felkészülésre. 

Ezzel pedig Andris is egyetért, aki még mindig kicsit hitetetlenkedik annak kapcsán, mit hoztak létre két héttel ezelőtt, mindössze pár óra leforgása alatt:

Az hitetlen teljesítmény, amit ott csináltunk, mert hirtelen meg kellett bíznunk egymásban és lerakni egy produkciót, amit egy ország néz 

- közölte. Hozzátéve, hogy ennek ellenére mégis úgy érzi, Zsófival az oldalán lehetőséget és szerencsét kapott a Dancing with the Starsban, ahol még egy párjával sem érezte magát úgy, mint most Zsófival.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.