RETRO RÁDIÓ

Megtörte a csendet a jósnő Andrei Mangra botrányáról: ez vár Szabó Zsófira

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2024. 11. 18. 19:00

Lénárt Évi, az ország sztárjósnője korábban a döntőbe várta Szabó Zsófit és Andrei Mangrát, ám a csütörtöki verekedés mindent felülírt. Andrei Mangra botránya Szabó Zsófira is komoly hatással van.

Óriási vihart kavart a Dancing with the Stars negyedik élő show-ja előtt a hír, amely szerint Szabó Zsófi táncpartnere, Andrei Mangra verekedésbe keveredett csütörtök este egy budapesti lakásban. Kiderült, a profi táncos komoly fejsérüléseket szenvedett, gyakorlatilag véresre verték, kórházba is került az eset után. Ám ez még nem minden!

Szabó Zsófi Andrei Mangra
Andrei Mangra és Szabó Zsófi párosa a műsor egyik nagy esélyese volt (Fotó: TV2)

A rendőrség eljárást indított az ügyben súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt, és miután kábítószer-fogyasztás gyanúja is felmerült, ezzel kapcsolatban szintén eljárás indult.

Az november 16-ra nyilvánvalóvá vált, hogy Andrei Mangra nem fog tudni színpadra állni a Dancing with the Stars élő adásában, így Szabó Zsófi produkciója is veszélybe került. Végül az előző héten búcsúzó profi táncos, Suti András ugrott be Mangra helyére, és derekasan helyt állt a nehéz pillanatokat átélő Szabó Zsófi párjaként.

Megszólalt a jósnő Andrei Mangra botrányáról

Andrei Mangra jövője továbbra is kérdéses, egyáltalán nem biztos, hogy folytathatja a Dancing with the Stars-t. A legrosszabb forgatókönyv szerint a verekedés a karrierjét is kettétörheti és milliókat bukhat a balhé miatt. Ebben az esetben Szabó Zsófi állandó partnerévé lép elő Suti András, így a Mokka műsorvezetőjének össze kell szoknia egy olyan párral, akivel eddig csak egyszer lépett parkettre.

A Ripost megkereste az ország sztárjósnőjét, a parapszichológiával is foglalkozó Lénárt Évit, aki korábban megjósolta, hogy Szabó Zsófi és Andrei Mangra biztosan a döntőig menetelnek. Erre viszont már semmi esély. A jósnő nem esett kétségbe, ismét belenézett a jövőbe, és elmondta, mi vár Szabó Zsófira a kártya szerint.

„Zsófi és Andrei megnyerhették volna, ők voltak a legjobbak. Így Mihályfi Luca és Hegyes Berci, illetve Whisperton és Tóth Katica a döntő nagy esélyesei. Szabó Zsófit azért nem venném ki a döntősök közül, mert szerintem össze fogja magát szedni és Suti Andrással jól összebarátkoznak”

– vélekedett a Ripost-nak Lénárt Évi, aki szerint ez az évad minden eddiginél különlegesebb, és bizony tartogat még meglepetéseket.

„PSG Ogli leejtette a partnerét, Mangrát megverték, mi lesz még itt? Különleges ez az évad”

– vizionálta a sztárjósnő az újabb fordulatot, bár a táncosok minden  bizonnyal azt remélik: már semmi meglepő nem történik a Dancing with the Stars 5. évadában.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.