RETRO RÁDIÓ

Mi történt? Esti dorbézolása után Mandula Ádám kórházban kötött ki

Cs.I.G.a
Szerző
Cs.I.G.a
Létrehozva2024. 08. 04. 08:30

A rapper igyekszik mindent megtenni, hogy jó útra térjen, azonban ez nem mindig sikerül. Mandula Ádám egy átdorbézolt este után a kórházban kötött ki lábsérüléssel.

Mandula Ádám tavaly decemberben került összetűzésbe a rendőrséggel, ugyanis drog és alkohol hatása alatt egy karddal felfegyverezve garázdaságot követett el. Miután áprilisban szabadult, a Ripost-nak elmondta, hogy igyekszik megváltozni és szakítani korábbi zűrös életével, hogy kisfiának élhessen. A napokban ennek a fogadalmának egyszer már ellentmondott, amikor a munkahelyén, egy építkezés állványzatán húzódzkodott, több biztonsági szabályt is megszegve.

Mandula Ádám
Mandula Ádám fogadkozott, hogy jó útra tért (Fotó: Mandula Ádám)

Pénteken viszont a rapper közösségi oldalán újabb, aggodalomra okot adó képsorokat osztott meg, ahol éppen egy barátjával az éjszakában söröztek. Az Instagram-történetből az is kiderül, hogy Ádám már nem áll biztosan a talajon, és igyekszik megtalálni az egyensúlyát. Persze ebben még nem lenne nagyon semmi baj, azonban másnap már a reggeli órákban kórházba került. Szerencsére nem lett semmi komoly baja, de a bal lábszára be van kötve, amihez a valóságshow szereplő rövid szöveget is mellékelt.

Nesze neked szombati meló sokáig tartott

 – mutatta meg véres lábát Ádám. Ezek alapján a sörözés másnapján még nem volt munkakész az építkezésen...

Mandula Ádám, baleset
Mandula Ádám alsó lábszára be van kötve Fotó: Instagram/ Mandula Ádám

Kibékült gyereke anyjával Mandula Ádám

Mandula Ádám elviekben új életet kezdett, a korábbi botrányos énjét próbálja maga mögött hagyni, és az új kezdet jegyében gyermeke anyjával is rendezte a viszonyát.

„Medox anyukájával jó a kapcsolatunk, baráti viszony van köztünk. Már négy napja Medoxszal vagyok folyamatosan, ma fogom visszavinni az anyukájához és mától egy picit egyedül leszek, amire megmondom őszintén, egy kicsit szükségem van” – mondta korábban a Ripost-nak Ádám.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.