tóth gabi
Katalin talán magának sem akarta beismerni, mekkora a baj. Szerencsére jól halad a kezelése.
Katalin hercegné betegsége korábban kezdődött, mint azt eddig hittük. A hercegné januárban esett át egy hasi műtéten, amelyet követően rákot találtak nála, de az első tünetei már jóval mindezt megelőzően jelentkeztek.
Egy bennfentes szerint Katalin és Vilmos "életük legnehezebb évét" élték át a hercegné betegsége miatt. A történtek az egész életüket megváltoztatták, a háromgyermekes édesanya legalábbis kijelentette, hogy a jövőben a családját helyezi előtérbe a kötelezettségeivel szemben - írja a thedailybeast.com.
Rebecca English királyi tudósító szerint a hercegné már egy ideje rosszul érezte magát, mielőtt kórházba került a „tervezett” hasi műtét miatt januárban. A forrás azt mondta, hogy ez „durva, durva időszak volt, nagyon nehéz év az egész család számára”.
Nem hiszem, hogy az emberek felfogják, mennyi mindenen ment keresztül a színfalak mögött, és ez sokkal tovább tartott, mint azt bárki is gondolná. Hihetetlenül erős nő, de tényleg csatát vív. A kezelése és felépülése továbbra is prioritást élvez, és ez még egy ideig folytatódni fog
- tette hozzá egy másik bennfentes.
Úgy tudni, hogy a megelőző kemoterápiás kezelés még hónapokig eltarthat, az ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a hercegné idén nyáron már kétszer személyesen is megjelent a nyilvánosság előtt és remek formában volt.