tóth gabi
Mérhetetlenül nagy a hála, a boldogság és az öröm a szívében.
Egy nagy, második trimeszteres összefoglaló videóval jelentkezett Kőnig Anna, akit még a TV2 Exatlon Hungary című műsorából ismert meg az egész ország. A terhes sztár rögtön azzal kezdte, hogy a második trimeszterével egy magán helyen indította el a várandós gondozását. Mindenképpen jelezni szerette volna a követőinek, hogy együttműködik a klinikával. Nem sokkal a terhességének bejelentése után ugyanis megkeresték őt, hogy nyitott lenne-e egy együttműködésre szülés és várandós gondozás témában.
Elképszetően hálásan olvastam az e-mailt, hogy van lehetőségem magán helyre járni vizsgálatokra
– fogalmazott a videójában Kőnig Anna. Hozzátette, már meg is kezdte a várandós gondozást és szülni is a magánklinikán fog.
Olyan mérhetetlen nagy a hála, a boldogság és az öröm a pici szívemben ezáltal. Nagyon szerettük volna Alex-szal mindketten, ha magán helyen tudok szülni és magán helyre tudnék várandós gondozásra járni, viszont jelenleg így anyagi oldalról, megfontoltságból, illetve építkezés miatt is ezt nem tudtuk megengedni magunknak, bármennyire is szerettük volna
– mondta az Exatlon korábbi versenyzője. Aki egyébként már a várandós gondozásra is kapott kedvezményt az együttműködés miatt.
Anna a videójában elmesélte azt is, hogyan viselte a rosszulléteket a második trimeszterben, beszélt a baba mozgásáról, a cukorterheléses vizsgálaton szerzett tapasztalatairól és arról is, hogyan edz a terhesség alatt.