tóth gabi
Az énekesnőt a budapesti reptéren kapták lencsevégre, ahogy egy ismeretlen férfi kajaiba omlik. Nem kérdés, hogy Lindára hat év után ismét rátalált a szerelem.
Többen felkapták a fejüket szerda délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér várójában, amikor megjelent Király Linda. Az énekesnőn látszott, hogy nagyon izgatott, így a szemtanúk biztosak lehettek benne, hogy egy számára nagyon fontos személy érkezik valamelyik géppel. A Bors információi szerint az énekesnőre újra rátalált a szerelem.
A lap beszámolója szerint Király Linda arca aztán fel is derült akkor, amikor egy vele egykorúnak tűnő férfi lépett ki az üvegajtón, azonnal oda is sietett hozzá, majd sokak meglepetésére forró csókban forrtak össze. A szemtanúk szerint a pároson látszott, hogy már régebb óta ismerik egymást, és az is, hogy mindketten nagyon várták a találkozást. A találkozásról készült képeket ITT tudod megtekinteni!
Az énekesnő immár hat éve él szingliként, és úgy tűnik, ez mind a mai napig megfelelő életforma volt számára. Nem keresett partnert. Az egyedüllétre szüksége is volt, hiszen az utolsó kapcsolata, ami tíz évig tartott, mérgező viszony volt. Linda többször is azt nyilatkozta, hogy az exe nárcisztikus ember volt, enyhén szociopata vonásokkal, akinek nem merte elmesélni a sikereit, mert tudta, hogy féltékeny lesz rá, illetve egy idő után már el sem mert menni sehova, mert abból mindig veszekedés lett.
Ennek fényében érthető, hogy nagyon óvatos volt szívügyekben, nem erőltette, hogy kapcsolatban éljen. A jelek szerint viszont most végre megtört a jég és eljött Linda életébe az a férfi, akinek az oldalán igazán boldog lehet.
FRISSÍTÉS: Ha kíváncsi vagy a szerelmesek első pillanatára, itt tudod megnézni a videót!