RETRO RÁDIÓ

Megtörtént a baj: métereket zuhant a magyar színész, kórházba rohantak vele

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 06. 22. 13:45

Az eset körülményeit vizsgálják, Jegercsik Csaba színművészt kórházban ápolják.

Baleset történt a PS Produkció által a Vígszínházban színre vitt Vámpírok bálja péntek esti előadásán, a sérült színészt kórházban ápolják. A PS Produkció szombati tájékoztatása szerint az eset körülményeit vizsgálják. A Vígszínház szerint a felelősség a bérlőt, a produkciót terheli. Sajtóinformációk szerint egy 3-5 méter magas színpadelemről zuhant le Jegercsik Csaba színművész.

A darabot színpadra vivő PS Produkció az MTI érdeklődésére közölte: a 348. előadáson a színpadon történt baleset körülményeit és okát vizsgálják, a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet.

Jegercsik Csaba színművészt, aki több mint 300 alkalommal játszotta a szerepet, kórházba szállították, megfelelő orvosi ellátást kap

 - írták. Kitértek arra is, hogy az előadást a Vámpírok bálja társulatának döntése alapján végül megtartották. Az MTI a baleset kapcsán megkereste a Vígszínházat is. Úgy reagáltak: a PS Produkció saját szakemberekkel dolgozott, a Vígszínház pedig "most is, mint minden házbérlésnél" ügyeletet biztosított a bérlő részére. A szerződés szerint minden felelősség a bérlőt terheli - hangsúlyozták.

A Vígszínház jobbulást kíván Jegercsik Csabának! Bízunk abban, hogy mihamarabb felépül, és ehhez minden támogatást megkap.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.