FÜLES

Szerző B.

Létrehozva: 2024.06.07.
Módosítva: 2024.06.07.

Hajdú Péter határozottan visszautasítja

Hajdú Péter félti a fiait a háborútól és elítéli az Unió háborúpárti törekvéseit. Megvan a határozott véleménye a sorkatonaság visszaállításáról is.

Hajdú Péter magánemberként és édesapaként is a háború elkerülésére szavaz, mint mondja: a béke mellett van, fiaira való tekintettel pedig határozottan elutasítja a kötelező sorkatonaság visszaállítását.

Hajdú Péter a két kisfiára is gondol, amikor azt mondja: elutasítja a sorkatonaság kötelezővé tételét (Fotó: Bors)

Hajdú Péter a sorkatonaságról vallott

2004-ben, amikor eltörölték Magyarországon a kötelező sorkatonai szolgálatot, akkor az egész ország egy emberként lélegzett fel – idézte fel a Bors kérdésére a tévés szakember, aki megrökönyödve áll Brüsszel háborúpárti retorikája előtt.

Most döbbenten hallom az egyre élesebb hangokat az Unión belülről, hogy vissza kellene állítani a sorkatonaságot.

Én, mint két fiú édesapja, ezt határozottan visszautasítom

– szögezte le Hajdú, akinek az előző házasságából két gyermeke született, 2009-ben Noémi, 2010-ben Dávid, jelenlegi kapcsolatából pedig 2022-ben született kisfia, Dominik. Rájuk is gondol, amikor kijelenti: elítéli a háborút, és fegyverkezés helyett a diplomáciai megoldást támogatná. Úgy véli, ezzel nincs egyedül, sőt, a többség nevében beszélve leszögezte:

Én a béke mellett vagyok, azt gondolom, hogy a józan többség a béke pártján áll. Élvezzük a szabadságot, a békét és gyönyörködjünk gyermekeinkben! – kívánta honfitársainak a műsorvezető.

„Miért is harcoljanak magyar fiatalok egy idegen országért?"

Hajdú Péterrel egyetértésben beszélt a napokban Nagy Feró is. A népszerű rocker szintén gyermekeiért és a magyar fiatalokért aggódik.

Az én fiaim soha nem kaptak katonai kiképzést. De ha kaptak volna, sem gondolkodnék egy percet sem, csípőből mondanám és mondom is, hogy sem az orosz–ukrán, sem pedig bármely más konfliktus, nem a mi, nem az ő háborújuk. Miért is harcoljanak magyar fiatalok egy idegen országért? A II. világháborúban végigpusztították Magyarországot… Nem akarom, hogy magyar fiatalok áldozzák az életüket a határainkon túl! szögezte le Feró, akinek Schobert Norbi és Pataky Attila is osztozik a véleményén.


 

 

origo.hu

Szoboszlai nélkül edzett a magyar válogatott - videó

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

borsonline.hu

Teljesen összetört a műsorvezető: élő adásban kapta a hírt

hirtv.hu

Így értékelte a németek elleni vereséget Szoboszlai Dominik

metropol.hu

Nostradamus leszármazottja elárulta, ki fogja megnyerni az Eb-t, ennek sokan nem fognak örülni

hirtv.hu

Az olasz jobboldal nyitott a Fidesszel való együttműködésre + videó

ripost.hu

Üzenet a múltból: Diana hercegné nem akármilyen titkot őrzött

travelo.hu

Óriási cápákat láttak a magyarok által is kedvelt, népszerű strandoknál

ripost.hu

„Behúzza a hasát” - Melltartóban pózolt Gáspár Evelin, kapott hideget-meleget

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Nagy volt a riadalom Gelencsér Timiéknél, azonnal vérre volt szükség

FÜLES

Megszólalt a jósnő! Kiderült, mi lesz a Magyarország-Svájc meccs végeredménye

FÜLES

Újra együtt! Meddig tarthat még Opitz Barbi és Serleg Albert drámája? Megszólalt a szakértő

FÜLES

Curtis: Csak a béke az elfogadható!

FÜLES

Alkalmatlan a házasságra? Ezt rontja el mindig Jennifer Lopez

FÜLES

Szakíthatott szerelmével a kőgazdag fiatal, Ibizán tervezi kipihenni szívfájdalmát

FÜLES

Özönlenek a gratulációk Tornóczky Anitának: „Kisbabánk lesz!”

FÜLES

Megszenvedi a hőséget Deák Bill Gyula: „A térdem a szokásos módon fájdogál”