RETRO RÁDIÓ

Hoppá! Tápai Szabinát menyasszonyi ruhában kapták lencsevégre - Fotó

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 05. 29. 14:30

Valamire készülhet Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, Kucsera Gábor és Tápai Szabina tavaly év elején jelentette be, hogy pontot tesznek a házasságuk végére, ugyanis megannyi próbálkozás után sem sikerült megmenteniük a kapcsolatukat. Pedig a pletykák szerint kőkeményen dolgoztak azon, hogy helyrehozzák azt, ami elromlott közöttük.

Fotó: Szabolcs László

Az elmúlt hónapokban több pletyka is szárnyra kapott a párossal kapcsolatban, melyekben azt állították, hogy Kucseráék újra együtt vannak. Ezek pedig igaznak is bozonyultak, ugyanis Kucsera Gábor tiszta vizet öntött a pohárba magánéletével kapcsolatban Hajdú Péter műsorában.

Pár hónapja már kibékültünk, de szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni, illetve biztosan úgy érezni, hogy ezt meg tudtuk oldani 

– fogalmazott a műsorban Kucsera Gábor.

Mindezek után a közkedvelt házaspár már megjelent egyik barátjuk esküvőjén, amiről édes családi fotókat is megosztottak a közösségi oldalaikon. Ám Tápai Szabina még erre is rá tudott tenni egy lapáttal. A minap ugyanis egy esküvői ruhába kapták lencsevégre. 

„Marry me” – írta Tápai Szabina varázslatos fotójához, - amit ide kattintva tekinthetsz meg - ez pedig annyit tesz, hogy Vegyél él.

A képet Kucsera Gábor is likeolt, így adott a kérdés, hogy a házaspár megújítaná-e a fogadalmát. Ám egy egészen biztos, Tápai Szabina hófehér esküvői ruhás képével megolvasztotta rajongói szívét.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.