RETRO RÁDIÓ

Müller Péter Sziámi magánéletéről vallott

L.A.
Szerző
L.A.
Létrehozva2024. 04. 15. 18:45

Életének derűs korszakát éli.

Különleges, új formáció lép az A38 Hajó színpadára április 19-én pénteken: Sziámi és a HIPERKARMA együttes Csillagtúra című közös lemezüket mutatják be. Sziámi a Metropolnak azt mondta: lejön a lemezről, hogy derűs korszakát éli. A Csillagtúra című lemez Bérczesi Róberttel közös külső és belső utazásaikat tükrözi, mondja Müller Péter Sziámi. A dalok alapvetően derűs hangvételűek, de elkalandoznak veszélyes tájakra is. Ebből mutatnak be egy válogatást az április 19-i pénteki koncerten, de elhangzanak régi kedvenc slágerek is - tudta meg a Metropol.

Fotó: MP

Nehéz volt választani, hiszen lényegében mindegyik dal kedvenc

– mondta a Metropolnak Sziámi. Arra a kérdésre, hogy mi oka a derűre, ezt válaszolta:

Sokat vagyok a családdal, nagy örömömre most nálunk volt egyszerre az összes gyerekem és unokám, Angliából is hazajött a lányom

– kezdte.

Szüleimet is naponta látogatom. Emellett a Romano Drommal eddig nyolcvan, mélyszegénységben élő faluba jutottunk el, ahol beszélgetünk, együtt játszunk, zenélünk és számokat írunk a gyerekekkel. A Sanctum zenészekkel és irodalmi társasággal felnőtteknek tartunk együttléteket költészetről és zenéről. Színdarabot írunk Tolcsvay László barátommal a Koldus és királyfi című műből és a könyvhétre jelenik meg  Család című verseskötetem, ahol azért kell majd korán meglépnem a dedikációról, mert a Sziámi Andfriensszel a könyvhét zenekara vagyunk és akkor kell fellépnünk. Szóval megint csupa olyan dolgot csinálok, amit nagyon szeretek, ahogyan Bérczesi Robi barátommal és a HIPERKARMÁ-val is örömmel dolgozom együtt.

Hozzátette: a Csillagtúra című album azért is kedves számára, mert minőségi ugrásnak tartja, hogy élőben vették fel a HIPERKARMA zenekarral. Négy dalt énekel rajta ő, négyet Bérczesi Róbert és négy, ahogyan fogalmaz, „nagyon érdekes” duettjük van. Ezekből is felhangzik néhány az április 19-i lemezbemutatón.

A Miegymás című dalról

Filmszerű kerettörténet az albumhoz, benne az egész értelme. Nevezzük bátran barátságnak. Ez az abszolút duett akár filmforgatókönyvnek is jó lehet – egy fatális egymásra találás dialógja, ahol összecseng a pohár és a csend. Ének az esőben, ami folytatásért eseng.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.