RETRO RÁDIÓ

Nagyon izgatott Kulcsár Edina: félidőhöz érkezett

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2024. 03. 25. 19:50

A sztáranyuka boldogan osztotta meg a nagy újságot követőivel.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a nagy bejelentés, hogy ismét gyermeket vár az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina. Az influenszernek ez már a negyedik terhessége: volt férjétől, Szabó András Csutitól két gyermeke született, Medox és Nina, míg mostani párjától, Varga Márk G.w.M-től egy kislánya van, Amara, jelenleg pedig kisfiút várnak.

Kulcsár Edina és G.w.M SZL_3760
Ismét gyermeket vár Kulcsár Edina / Fotó: Szabolcs László

A sztáranyuka korábban úgy nyilatkozott, az újbóli babavállalás teljesen tervezett volt, és hatalmas a boldogságuk, amiért ilyen hamar valóra vált az álmuk. Azt is elárulta, a céljuk az volt, hogy - akárcsak két idősebb gyermeke esetében - minél kisebb legyen a korkülönbség a születendő kicsi és a legkisebb lánya, Amara között, ami így szintén megvalósult: mindössze 15 hónap lesz majd a testvérek közt. 

Az influenszer boldogsága tehát nagyobb már nem is lehetne, különösen azután, hogy fontos mérföldkőhöz érkezett a várandóságot illetően.

 

Indul a második félidő!

- jelentette be Edina a 24 óráig elérhető Instagram-történetében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.