FÜLES

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.03.15.

Fásy Zsüliett bevallotta: „El tudok keseredni egy négyestől is”

Bárki példát vehetne Fásy Zsüliettről.

Fásy Zsüliett a TV2 Mokka reggeli műsorában járt, pontosabban a konyhájában. Isteni finom ételt készített a műsorvezetőnek, Istenes Lászlónak. 

Fotó: TV2 - Mokka

Fásy Ádám lánya egyébként immáron a harmadik diplomáját szerezte meg, ezért is volt vendége a Mokkának. Mint kiderült, ezúttal jelessel végezte el az andragógia szakot. Ekkor derült fény arra is, hogy Fásy Zsüliett iminens diák, akiről bárki példát vehetne!

Azért számomra fontos az, ha már tanulok, akkor azt maxoljam ki. Amennyire csak lehet. El tudok keseredni egy négyestől is. Igen, nekem fontos az, hogy megfeleljek, teljesítsek. Tehát ez bennem van. Ezt így kitűztem, hogy akkor, én ezt jól szeretném csinálni

 - árulta el Fásy Zsüliett. 

 

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Az egész világ neki szorított: legyőzte a betegség a hollywoodi színészt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”

FÜLES

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár