Létrehozva: 2024.01.26.

Most érkezett: kórházba szállították III. Károly királyt

Az uralkodót ugyanott kezelik, ahol a Katalin hercegnét is. Egyelőre nem tudni, hogy a király mikor hagyhatja el a kórházat.

Kórházba vonult pénteken a brit uralkodó. III. Károly király előre bejelentett, tervezett beavatkozáson esik át prosztatamegnagyobbodás miatt.

Their Majesties King Charles III And Queen Camilla - Coronation Day
III. Károly király bevonult a kórházba tervezett prosztata műtétjére Fotó: WPA Pool

A király londoni hivatalának rövid pénteki tájékoztatása nem tér ki arra, hogy a 75 esztendős uralkodó meddig lesz kórházban. A palota szerint ugyanakkor III. Károly örömmel nyugtázta, hogy diagnózisának ismertetése "kedvező hatást gyakorolt a lakosság egészségtudatosságára".

Az udvar már a múlt héten bejelentette, hogy Károly kórházi prosztatakezelésen esik át. Az akkori közlemény hangsúlyozta, hogy jóindulatú, "évente több ezer férfinél előforduló" elváltozásról van szó, és a király közéleti programjait "a lábadozás rövid időszakára" elhalasztják.

A diagnózis ismertetésével a Buckingham-palota szakított azzal a régre visszanyúló szokásjoggal, amelynek alapján az udvar korábban a szükséges minimumon túl nem közölt részleteket a brit királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, esetleges betegségeinek mibenlétéről.

Udvari illetékeseket idéző médiaértesülések szerint a diagnózis nyilvánosságra hozását Károly kifejezetten kérte, azzal a céllal, hogy felhívja a közfigyelmet az időbeni kivizsgálások, szűrések fontosságára.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) az uralkodó diagnózisának ismertetése után közölte, hogy a prosztataelváltozásokkal foglalkozó online tanácsadó felületének látogatottsága több mint a tízszeresére emelkedett, az oldalt az udvar bejelentése utáni napon 16 ezren keresték fel az 1400 körüli addigi napi látogatottsági átlaggal szemben.

FÜLES

Újabb csapás a királyi családnak: bőrrákkal diagnosztizálták a hercegnét

Egy év sem telt el a legutóbbi műtét óta.

FÜLES

Újabb csapás a királyi családnak: bőrrákkal diagnosztizálták a hercegnét

Egy év sem telt el a legutóbbi műtét óta.

III. Károlyt a London Clinic nevű londoni magánkórházban kezelik, ugyanott, ahol Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége - az uralkodó menye - a múlt héten hasi műtéten esett át.

A 42 éves hercegnő műtétjéről az udvar csak annyit közölt, hogy tervezett beavatkozásról volt szó, amely sikerrel járt.

A múlt heti tájékoztatás nem tért ki a betegség mibenlétére, de a Kensington-palota - Katalin és Vilmos londoni hivatala - közölte, hogy a walesi hercegnő valószínűleg 10-14 napot tölt kórházban, utána otthonában lábadozik.

A palota hangsúlyozta: az orvosi szakvélemény alapján valószínűtlen, hogy Katalin a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához. III. Károly pénteken - saját kezelésének kezdete előtt - meglátogatta a hercegnőt a kórházban.

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”