Létrehozva: 2023.11.22.

Rosszul járhat a TV2 körözött sztárja, megszólalt az ügyvéd

Papaszítára már akkor is komoly büntetés várhat, ha továbbra is rendszeresen felkerül a körözési listára.

A Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja körözést adott ki Papaszíta ellen a napokban, akit korábban már idén októberben is kerestek egy másik ügy kapcsán. Akkor sikkasztás miatt kereste a Dunakeszi Rendőrkapitányság, a körözést azonban ejtették. Papaszíta ugyanis egy közlekedési kihágás miatt kapott büntetést jó pár évvel ezelőtt, de nem tudták értesíteni, mert nem a tartózkodási helyére kapta a felszólításokat. Ám miután befizette büntetését, le is került a körözési listáról.  

Nem kellett sokat várni a második alkalomra sem, Hopka Lászlót ugyanis újra keresni kezdték a rendőrök. A rendőrség honlapján azt írták, hogy kapcsolati erőszak miatt.  

Papaszitát a Kőgazdag Fiatalok című műsorából ismerhette meg a nagyközönség, mint PSG Ogli testőre. A TV2 sztárja egyelőre még nem reagált az elfogatóparancsra – de az Instagram-oldalán kiderült, hogy miközben körözték, ő jól elvolt Oglival. Szerdán azonban jelentkezett a rendőrségnél, vagy megtalálták a járőrök, mert lekerült a körözése.

Papaszítára már akkor is komoly büntetés várhat, ha továbbra is rendszeresen felkerül a körözési listára Fotó: TV2

Megszólalt az ügyvéd 

Dr. Pikali Petra ügyvédet felkerestük Papaszíta ügye kapcsán, az ügyvédnő nyilatkozatában kifejtette, bár hiába kereste a rendőrség a testőrt akkor, amikor PSG Ogli társaságában volt, ha Ogli tudott is volna a körözésről és ennek ellenére nem adta fel barátját, akkor sem vonhatják felelősségre. Az már más kérdés, ha tudatosan bújtatná jó barátját, mert az szintén bűncselekmény lenne.

Nagyobb bajba is kerülhet Papaszíta 

Mivel már nem első alkalommal keresi a rendőrség Papaszítát úgy, hogy nem érik el, komoly gondja is származhat belőle az ügyvéd szerint.  

Ha gyanúsítottként akarják kihallgatni és sokszor keresik, de nem érik el, egy idő után bent is tarthatják, ha megtalálják, mivel ez olyan, mintha nem működne együtt a hatóságokkal.

 

Van megoldás a helyzetre 

Dr. Pikali Gerda szerint van kiút Papaszíta helyzetéből, csupán egyetlen fontos teendője lenne, hogy megszűnjenek az állandó körözések.  

Minél több idő telik el, annál rosszabb lesz a helyzete. Írnia kellene a rendőrségnek egy e-malit a lakcímével, hogy legyen egy hely, ahol meg tudják találni

 - tudtuk meg.  

Több év letöltendőt is kaphat 

Papaszítát kapcsolati erőszak gyanúja miatt kereste a rendőrség, amely az ügyvédnő szerint alapesetben akár két év letöltendő szabadságvesztéssel is járhat. Minősített esetekben három, vagy akár öt év is lehet a szabadságvesztés.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij retteg, már csak hónapjai lehetnek

borsonline.hu

Komoly adósság sújtja Varga Viktort: milliókat bukott az árvíz miatt

magyarnemzet.hu

Liverpool gyászba borulhat: „Szalah elfogadta a szaúdiak ajánlatát”

ripost.hu

Mágikus szerencsét hoz a mai nap, legközelebb csak 4 év múlva lesz ilyen

magyarnemzet.hu

Főhet a feje az ukránoknak a „hisztis” F–16-osok miatt

astronet.hu

Márciusi angyalhoroszkóp: mit üzen az őrangyalod a következő hónapra?

ripost.hu

Sövényből növesztenél kerítést? Ez a 3 növény hozzá a legjobb

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

ripost.hu

PSG Ogli berágott: „Én tettelek híressé”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Ez ám a nagy fordulat: Vitray Tamás nem azt a nőt vette el, aki legutóbb a barátnője volt

FÜLES

Jön a második baba? Kiderült az igazság Kulcsár Edina várandósságáról

FÜLES

Kulcsár Edina és G.w.M nagy bejelentést tett a második gyermekükről

FÜLES

„Nincs víz, nincs vevő” — A kutyának sem kell Zámbó Jimmy 50 milliós nyaralója

FÜLES

„Ez a dal nem a szakításról szól” - Pápai Joci elárulta, mivel vészeli át a mélypontjait

FÜLES

Friss hírek érkeztek Katalin hercegnéről: őrült pletykák ütötték fel a fejüket!

FÜLES

Meghatóan áradozott Király Viktor a feleségéről: „Szerelem volt első látásra”

FÜLES

Forró titkok: Tolvai Reni nyögéseitől volt hangos kollégája fürdőszobája