
A rendőrség körözi, de vígan szórakozik a TV2 sztárja
A Kőgazdag fiatalokból megismert testőrt már megint keresi a rendőrség, ami láthatóan őt nem ütötte szíven.
Miközben a Rich Kids - Kőgazdag fiatalok főszereplőitől kinyílt sokak zsebében a bicska, akadt valaki, aki a nép egyszerű gyerekeként óriási népszerűségre tett szert a műsor hatására. PSG Ogli testőre, Papaszíta gyorsan lett közönségkedvenc, és azóta is szépen építgeti a netes rajongótáborát. Ám miközben a fanok követik, a rendőrök nagy erőkkel keresik.

A Hopka László néven született férfi ellen idén már másodszorra adtak kik körözést. Ezúttal kapcsolati erőszak miatt keresik a hatóság emberei - olvasható a police.hu-n közzétett felhívásban.
A körözés azt jelenti, hogy az ismert lakó/tartózkodási helyén nem találták. Azonban Papaszítát nem annyira izgatja, hogy megint a rendőrségi ügybe keveredett. A körözést november 20-án adták ki, és az ő, illetve jóbarátja, PSG Ogli Instagram-történeteik alapján a tegnap estét FIFA-zással töltötték, majd ma napközben vígan együtt ettek egy budapesti vendéglátóhelyen.

Persze előfordulhat, hogy Hopka nem is tud róla, hogy keresik, pedig jobban tenné, ha most is jelentkezne a rendőröknél, ahogy az októberi esetben. A párkapcsolati erőszak ugyanis nem félvállról vehető gyanú.

Most is csak félreértés?
Körülbelül egy hónapja, az előző körözésben sikkasztás miatt nyomoztak utána, amit pár nap múlva maga Papaszíta tisztázott.
„Sziasztok. El is mondom a helyzetet: volt egy lakcímváltozásom három évvel ezelőtt, ekkor keletkezett egy pénzbírságom. Valami közlekedési kihágással, ami 140 ezer forintra emelkedett. Én ezt most reggel el is utaltam a rendőrségre, ezért le is vették a körözést.”
Nem vagyok körözés alatt. Megkérdeztük, hogy ezt miért sikkasztásnak hívják. Azt mondták, azért, mert az államkasszába én ezt a pénzt nem tettem bele, azaz kivettem
- magyarázkodott akkor a testőr.







