tóth gabi
Az énekesnő alaposan meglepte rajongóit a közösségi oldalán.
Tóth Andi az ősz beköszöntével úgy döntött, hogy egy különleges dologba vág bele és összeállított egy bakancslistát. Az évszakra jellemző tevékenységeket gyűjtött össze, amiket kivétel nélkül végre fog hajtani, ráadásul követőinek dokumentálva.
Most szeretnélek egy kicsit bevonni titeket az én világomba. Összeállítottam hát egy Bucketlist-et. Ne aggódj, nagyon rövidre és kivitelezhetőre írtam. Egy őszi kis bakancs lista, pár olyan programmal, amivel mosolyt csalsz a saját arcodra. Csináld végig a legjobb barátoddal, pároddal, vagy teljesen egyedül, mint én. Nyissuk fel a szemünket az olyan gyönyörű apróságokra, mint az őszi levelek összegyűjtése egy fonott tálba
– invitálta kihívásra követőit Tóth Andi.
Erről a listáról valósította meg az egyik pontot, mégpedig sütött egy almáspitét. A végeredmény igazán magáért beszél, hiszen egy nagyon szép és íncsiklandónak tűnő finomságot készített Tóth Andi. Ráadásul saját bevallása szerint az elkészítésben még négylábúja, Bailey is segített neki.
Süss egy almáspitét pipa! Gluttténmentes! Bailey segített kicsit
– írta legfrissebb bejegyzésében Andi.