2010 óta nyolcszor annyi pedofilt ítéltek el, mint korábban

POLITIK
FÜLES

Szerző K. C.

Létrehozva: 2023.10.18.

Horváth Gréta: „Hatalmas bejelentésem van!”

Örömhírt közölt a híresség.

Mint arról korábban a Ripost beszámolt, nemrég egy több, mint tíz éves álma vált valóra Horváth Grétának. Az influenszer rengeteget fogyott az elmúlt időszakban és noha sokáig úgy gondolta, hogy meg fog békélni az új alakjával, végül mégis a hasplasztika mellett döntött. 

Horváth Gréta
Horváth Gréta / Fotó: TV2

29 kilós fogyása után a sebészek helyrehozták a szétnyílt hasfalát, ami komoly beavatkozásnak számít, és így utána pihenni szükséges. Ám Horváth Gréta nem bírt az ágyban maradni, ami pokoli fájdalmakhoz vezetett. Most már azonban jól van, sőt hatalmas bejelentést tett közösségi oldalán. Ugyanis háztulajdonos lett imádott kutyusa, Prézli. 

„HATALMAS BEJELENTÉSEM VAN! Eljött ez a napi is, sok év elteltével. A kutyám Prézli, ezennel igazi háztulajdonos lett. ” - kezdte örömteli bejegyzését Horváth Gréta, amihez cuki fotókat is posztolt. 

Prézli sorsa egyébként akkor fordult jóra, amikor az influenszer örökbe fogadta. Azelőtt sok megpróbáltatáson ment keresztül, egy erdőben látta meg a napvilágot, utána évekig az utcán kóborolt. Ám egy sugallatra Gréta örökbefogadta és azzal az addig szomorú és bánatos kutya élete örökre megváltozott. Prézli számára egyébként pont jó időben érkezett az új kecó, hiszen egyre hűvösebbek az éjszakák, így lesz hova elbújnia a zord idő elől. Az egész ház szigetelt és pont olyan cserép van a tetején, mint Gréta házán. 


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk: teljesen üres volt a Kossuth-tér Gyurcsányék tüntikéje alatt - videó

origo.hu

Drámai hírek érkeztek Bruce Willis állapotáról

metropol.hu

Szoboszlai edzője üzent a magyaroknak: Budapestre készül a Liverpoolból távozó Jürgen Klopp

vg.hu

Új üzemanyagárak jönnek: szerdától a benzin kicsivel, a dízel sokkal olcsóbb lesz

mindmegette.hu

Olyasmi tűnt fel a magyar Lidlben, ami a vásárlókat is meglepte - Fotó

vg.hu

Még nem is NATO-tag Svédország, de a szövetség zászlaja már vihart kavar a parlamentben

origo.hu

Váratlanul szakított a TV2 álompárja

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 8.: a Kos bárkit az ujja köré csavar, a Rák segítséget kap

life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

ripost.hu

Ennyi volt, vége a nagy szerelemnek: szakítottak Beckhamék

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Ez ám a nagy fordulat: Vitray Tamás nem azt a nőt vette el, aki legutóbb a barátnője volt

FÜLES

Jön a második baba? Kiderült az igazság Kulcsár Edina várandósságáról

FÜLES

Kulcsár Edina és G.w.M nagy bejelentést tett a második gyermekükről

FÜLES

„Nincs víz, nincs vevő” — A kutyának sem kell Zámbó Jimmy 50 milliós nyaralója

FÜLES

Váratlanul szakított a TV2 sztárpárja, megtudtuk, mi miatt mentek szét

FÜLES

Herceg Csabi reagált a luxusautó-vádakra: „Őszintén jó hallani, hogy mindenki velem foglalkozik”

FÜLES

Heti Top: Kulcsár Edina és G.w.M újabb gyermeket várnak?

FÜLES

Kőgazdag Aurél dühös a társára: „Ez már háború!”