tóth gabi
Kemény vallomást tett a színésznő.
Eszenyi Enikő profi táncpartnerével, Hegyes Bercivel együtt válaszolt néhány nézői kérdésre a Dancing with the Stars kamerái előtt. A 62 éves színésznő egyből egy olyan komoly kérdést kapott, ami már régóta foglalkoztatja a közönségét: milyen témájú könyvet írna?
A színésznő már jelentetett meg egy könyvet, azonban most közölte: hiba kérik sokan régóta, élete során nem lesz több!
Sosem fogok könyvet írni. Majd csak megírom, aztán majd halálom után kiadják. Addig én nem akarok könyvből pénzt keresni.
- nyilatkozta markáns véleménnyel Enikő.
A következő kérdés is közel állt hozzá: dráma vagy vígjáték?
Ilyen különbséget nem lehet tenni, mert az élet drámából és végjátékokból áll.
Elmondta, ő speciel azokat a drámákat szereti, amiknek van egy groteszk tartalma, illetve vígjátékoknál pedig szereti, ha van benne dráma is. Véleménye szerint ezek a tényezők azok, amik megadják a végén a katarzis érzését.
Utolsó kérdésük során a családjukról beszélt a páros. Berci elmondta, hogy ő egy cukrász családból származik, egy kisvárosból. Rengeteg szeretet kapott a szüleitől, sosem volt hiányérzete ez miatt. Épp ezért tudja, ha egyszer gyereke lesz, ő is ilyen átható szeretettel akarja majd nevelni őket. Enikő ezzel teljesen egyet értett, elmondta, ahonnan ő jött, ott ugyanez volt a helyzet.