RETRO RÁDIÓ

Most jelentették be: 45 év után véget ért a színésznő házassága

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2023. 10. 21. 08:40
Frissítve2023. 10. 21. 09:53

45 év után véget ért Meryl Streep házassága.

Meryl Streep és férje, Don Gummer úgy döntött, 45 év házasság után elválnak. A színésznő felfedte, hogy „több mint hat éve” külön élnek, de mindig is fontos részei lesznek egymás életének. Négy gyermekük és öt unokájuk van. 

Meryl Streep és férje, Don Gummer
Fotó: AFP

Az ördög Pradát visel sztárja legutóbb 2018-ban jelent meg nyilvános eseményen szobrász férjével, azóta nem mutatkoztak együtt. Még 1978-ban, Meryl bátyja mutatta be őket egymásnak és még abban az évben szeptemberben össze is kötötték az életüket. 

A színésznő akkori barátja, John Cazale tüdőrákban meghalt, ezért el kellett hagynia a közös lakásukat. Ekkor ismerkedett meg Gummerrel, aki segített neki a lakhatásban. Míg a színésznő gyászolt, mind közelebb kerületek egymáshoz a szobrásszal, míg végül rájöttek, hogy szerelmesek egymásba. 

Még 2002-ben nyilatkoztak a hosszú házasság titkáról. Akkor az Oscar-díjas színésznő azt mondta, a titok a jószándék, a hajlam arra, hogy együttműködjenek és az, hogy "tudni kell, mikor kell csöndben maradni". 

"A házasság kompromisszumokból áll, nincs terv, hogyan lehetne jól csinálni. Nekem szükségem van a munkára és arra, hogy egy szeretetteljes kapcsolatban éljek. Nem tudnám az egyiket feladni a másik kedvéért. A házasság csapatmunka. Együtt dolgozunk egymásért."

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.