Létrehozva: 2023.09.07.

Zimány Lindát sokszor megszólják, most reagált a vádakra

Elfoglalt nőknek tervezte könnyen átalakítható ruháit.

Zimány Linda immáron másfél éve állt neki megvalósítani egy nagy álmát, a ruhatervezést. Elmondta, hogy mindig azon gondolkozott, mi hiányzik épp az ő ruhatárából, ezért most úgy döntött klasszikus kollekciót alakít ki, úgy, hogy azok könnyen átalakíthatók, variálhatók legyenek. 

2021-ben mutatta be a nagyvilágnak a ruhamárkáját.

Főként elfoglalt nőknek készíti ruháit, ami azt jelenti, olyan darabokat akart, amit a rohanó világban nem kell átvenni. Magyarul a cél az volt, hogy például az irodai munkából, egy szimpla cipőcserével megoldva máris mehessen a hölgy a párjával mondjuk egy elegáns vacsorára. A másik szempont az volt, hogy lehessen azokat variálni, és színesek legyenek. 

A vásárlóim azt szeretik, ha az előző kollekció darabjait is tudják kombinálni az újakkal. Ezért próbálom például a színeket is úgy kialakítani, hogy alapszíneket használok az aktuális divatszínek mellett.

 - mesélte Linda a Mokka reggeli adásában. Kiemelte, fontos számára a minőség, és ennek megvan az ára. Ezzel arra utalt, hogy sokan sokszor megszólják azt, milyen drágán árulja a ruhákat, most erre is reagált:

Létezik a fast fashion és a minőségi piac. Az fast fashion környezetszennyező, és nem jó, nem lehet sokáig hordani, mert gyorsan kimegy a divatból mindig. A minőségi divat darabjai sokáig elállnak a szekrényben, bármikor használni lehet őket. 

Nem csak dizájnerként nézi az egész folyamatot, hanem női szemmel is átlátja a dolgokat, így érti meg tökéletesen vásárlóit. A háziasszonytól kezdve az üzletasszonyig minden nőnek tervezi kollekcióját, bármilyen típusú alakkal is rendelkezzenek. 

Én imádom például azt, hogy Amerikában a teltebb hölgyek is szívesen felvesznek egy szűk ruhát, és nagyon csinosan néznek ki benne. Merjük vállalni önmagunkat. 

Kiemelte, hogy fontosnak tarja megmutatni azt, hogy van egy bizonyos diverzitás az életben, és ez nagyon szép. A lényeg, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében. Divatbemutatója során is ezt akarja megmutatni, így habár híres emberek fogják viselni a darabokat, ők is különböző munkájú, stílusú, és alakú hölgyek lesznek. Magának a bemutatónak az új kollekció leleplezése mellett egy nagyon fontos jótékonysági része lesz még: az iskolából kimaradó, tartósan beteg, otthon tanuló gyerekek oktatására gyűjtenek majd. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek