tóth gabi
Az énekes és felesége is nehezen viseli a válást. Anita legutóbbi posztja is erre utal.
Mindenkit letaglózott, amikor az év elején felreppent a pletyka, hogy Király Viktor és felesége, Anita házassága zátonyra futott. A rajongók sokat találgattak, mi lehetett az oka, végül az énekes beismerte: nincs rendben minden a magánéletükkel, de harcolnak, hogy rendbe hozzák megingott kapcsolatukat.
Olyannyira, hogy a nyár elején még közösen utaztak el Törökországba, ahol úgy tűnt, sikerült maguk mögött hagyni ezt a nehéz időszakot. Sőt Viktor még meditálásba is belekezdett, hogy megtalálja a belső egyensúlyát.
„Szerintem nagyon hasznos dolog. Azt hozzá kell tennem, nem vagyok gyakorlott meditáló, csak nemrég kezdtem el. Úgy éreztem, hogy ez egy jópofa dolog, ebben a hektikus világban jó egy kicsit befelé fordulni” – mondta korábban Viktor.
De úgy tűnik, ezen lépések ellenére sem sikerült megmenteniük a házasságukat, Anita a közösségi oldalán vallotta be, hogy a hírek igazak és férjével elválnak útjaik.
Azonban egy válás mindkét felet megviseli. Nemrég Anita huszonnégy óráig látható Instagram-történetében rakott ki egy meserészletet, amiben pont az elválásról és annak nehézségeiről beszélnek.
Mi van akkor már ha holnap nem lesz melletted az az ember!
– írta videórészletéhez. Láthatóan Anitát is megviseli érzelmileg a válása. Vajon van még visszaút ezek után?
A posztot ide kattintva tekintheted meg.
Király Viktor jelenleg folyamatosan a stúdióból jelentkezik, az énekes igyekszik a munkájába temetkezni, hiszen rengeteg koncertje és felkérése is van.
„Nekem kicsit elég volt a kikapcsolódásból. Sok koncert volt, és szerencsére vannak is megkeresések, ilyen volt a Szuperkoncertre való felkérés, ami biztosan életem egyik legnagyobb élménye lesz. A fellépések általában hétvégén vannak, így a hétköznapokat kihasználom a pihenésre. Az elkövetkező időszakban szeretnék inkább a munkába temetkezni, és megalapozni a következő nyarat, hiszen szeretek előre gondolkodni” – mondta korábban a hot! magazinnak