Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.08.27.

Ez a levél vetett véget Diana és Károly házasságának

Álombéli esküvő után ért véget Diana és Károly házassága. A pár már korábban különment egymástól, a válást viszont csak évekkel később, egy bizonyos levél megírása után mondták ki hivatalosan.

Álomszerű szertartás keretében kötötte össze életét Diana és Károly 1981. július 29-én. A csodás esküvői ceremónia napján talán még senki sem sejtette, hogy kicsivel több, mint egy évtized múlva máris különválnak útjaik.

Charles And Diana In Hungary
1990
Diana és Károly. Fotó: Georges De Keerle

Az utókor ma már tisztában van vele, hogy a színfalak mögött a pár élete korántsem volt mesébe illő, már a kezdetek kezdetén sem: Diana sok mindent nehezményezett az együtt töltött évek során, többek közt azt, hogy a királyi család szerinte sosem fogadta be őt igazán, a férje nem állt ki mellette, de leginkább az érintette fájdalmasan, amikor rájött, hogy Károly időközben ismét viszonyba bonyolódott korábbi partnerével, Kamillával (aki ma már a királlyá koronázott III. Károly felesége). A házaspár 1992-ben külön utakon folytatta az életét, noha a válást ekkor még nem mondták ki hivatalosan.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor 1995-ben Diana egy interjút adott a BBC Panorámának: ebben hangzott el az a híressé vált mondata, miszerint tulajdonképpen "hárman voltak ebben a házasságban", utalva ezzel Károly Kamillával folytatott afférjára. Ezzel hatalmas port kavart, a nyilvánosság pedig egyértelműen az ő pártjára állt. II. Erzsébet ezt követően küldött neki egy levelet, melyben nyilvánvalóvá tette, hogy a házasságot ezek után fel kell bontani. Néhány nappal később a Buckingham-palota hivatalosan is bejelentette a válást egy közleményben.

A jelenlegi helyzet alapos mérlegelését követően a királynő, az edinburgh-i herceg támogatásával, arra a döntésre jutott, hogy a válás kimondása szükségszerűvé vált

- hangzott el a bejelentésben. Ez a fordulat feldühítette Dianát, aki állítólag mindezek után sem akart elválni.

A házasság felbontását követően Diana 17 millió fontot kapott, valamint évenkénti 350 ezer fontos járadék is megillette. Az ő királyi felsége megszólítást azonban innentől már nem használhatta: ehelyett Diana hercegnőként vált ismertté. A szívek hercegnője végül 1997. augusztus 31-én hunyt el autóbalesetben, új partnerével, Dodi Fayeddel együtt - mindössze egy évvel a válása után - írta meg a Mirror.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt