Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.06.23.

G.w.M kimaradt éjszakára, de mit szól ehhez Kulcsár Edina?

A rapper a legújabb dalán dolgozik, éjt nappallá téve. Egyesek szerint ez már túlzás, míg mások nem értik, mi a probléma ezzel.

Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyermeke, Amara májusban jött világra, a szülők pedig azóta úsznak a boldogságban. Még úgy is, hogy azóta kapnak hideget-meleget, hiszen egyesek lépten-nyomon belekötnek valamibe. Ezúttal például G.w.M munkájába...

Fotó: Tv2
G.w.M megállás nélkül dolgozik

Kimaradt éjszakára

Ahogy ígérte, G.w.M egy újabb slágeren dolgozik, a céltól pedig az sem tántorítja el, hogy olykor hajnalig is a stúdióban kell ülnie. 

Este tíztől idáig csináltuk az új dalt! Nagyon erős lett, tipli haza aludni 

- írta ki az Instagram-sztorijában G.w.M, aki a pontos időt is odabiggyesztette a poszthoz. Ennek tanúsága szerint a rapper hajnali fél ötig dolgozott a stúdióban, azaz közel 7 órán keresztül ébren maradt éjszaka. Feltehetően úgy, hogy az előző napot is talpon töltötte...

Ám sokak mégsem a kitartást és az erős munkabírást látják ebben, hanem sokkal inkább egy új alkalmat arra, hogy beleköthessenek a hírességbe. 

Fotó: Instagram
G.w.M hajnalig dolgozott a legújabb slágerén

 "Már hétköznap sincs otthon"

Úgy tűnik, G.w.M csinálhat bármit, mindig akadnak olyanok, akik belekötnek. Ezúttal már a munkája is szemet szúrt egyeseknek, nem tetszésüknek pedig hangot is adtak... Egészen pontosan azt nehezményezték, hogy míg Edina otthon van a babával, addig a férje több éjszakára is kimarad.

"Kíváncsi vagyok, hogy Edina hogy bírja mindezt. Értem, hogy ez Márk munkája, de én mondjuk tök szomorú lennék, ha a férjem kimaradna éjszakára, én meg egyedül maradni az egy hónapos babámmal" – osztotta meg véleményét egy kritikus hozzászóló az Instagramon, akivel sokan egyetértettek. Sőt, valaki azt is felhozta, hogy G.w.M már nem csak hétvégén, de hétköznap is kimarad éjszakára.

Nem csak hétvégén, de már hétköznap sincs otthon... 

– tette hozzá. 

"Szerintem senkinek semmi köze ahhoz, hogyan élik az életüket. Nem tudjuk, mi és hogyan működik náluk, úgyhogy szerintem nem kell feleslegesen kelteni itt a feszültséget" – vette védelmébe a rappert valaki, aki igyekezett rámutatni arra, hogy G.w.M csupán csak a munkáját végzi. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek