RETRO RÁDIÓ

Drogbotrány, rendőrök törtek a magyar énekesnőre

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 30. 20:05

Napok óta attól hangos az internet, hogy az egyik híres magyar énekesnőt kórházba szállították, a vérében pedig kokaint találtak.

Többen is látták, hogy mi történt azon a reggelen. Beszélt az énekesnő több szomszédja is, akik azt mesélték, hogy reggel hat és hét óra között egy seregnyi rendőr érkezett a 13. kerületi társasházba, majd célirányosan a másodikra mentek, ahol a híresség lakik.

Az egyenruhásokkal mentősök is érkeztek, akik hosszasan bent voltak a lakásban, majd elvitték magukkal a sztárt, a rendőrök azonban maradtak és még sokáig helyszíneltek az albérletben. A szemtanúk szerint drogkereső kutyákkal mentek a lakásba. A történteket nem csak a lakók látták, többen találkoztak a hírességgel az egyik budapesti kórházban is, ahova a mentők bevitték vizsgálatra.

Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook

A párom azzal ébresztett, hogy most jön a földszintről, szerinte a házban lakó énekesnő meghalt, mert iszonyatos rendőri jelenlét van a házban és a mentő is itt van

 – mondta a neve elhallgatását kérő egyik szemtanú.

 

Hogy miről beszélt még a szomszéd, a hazai sztárvilág színe-java és a kórházban a szemtanúk, azt a hétfői Borsban olvashatod.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.