tóth gabi
Ma ünnepli 75. születésnapját Horváth Charlie. A Liszt Ferenc-díjas énekes-zenész kendőzetlen őszinteséggel mesélte el az ünnepi alkalom kapcsán: maréknyi barátja maradt, és egyedül az unokája tartja benne a lelket.
Horváth Charlie-t születésnapja alkalmából kereste fel a Bors, hogy felköszöntse és megkérdezze, miként változott meg lelkileg, fizikailag az elmúlt évek során.
"Talán az változott, hogy kicsit megnyugodtam. Nyilván ez a korral jár, de amikor színpadra állok, egy hatalmas varázslat történik körülöttem. Megfiatalodok és olyan érzésem van, mintha 20 évvel ezelőtt lenne. Egyszerűen nem érzem magam fáradtnak, nem érzem, hogy bármi baj lenne" – kezdte a Jég dupla whiskyvel, a Könnyű álmot hozzon a szél és a New York, New York előadója, aki szerint pár dolog miatt éri meg ezt egyedül csinálni.
"Van egy csodálatos unokám, akinek hihetetlenül boldog élete van. Van pár jó barátom, akik ott vannak mellettem" – mondta az énekes, akit arról is kérdeztek, hogy merít-e erőt barátaiból a művészetében.
"Nem igazán. Főként azért, mert nagyjából hetvenévesen jöttem rá arra, hogy nincs sok igazi barátom. Ezért azokért élek, akik maradtak" – fűzte hozzá Charlie, majd elmesélte nekünk, hogy rocksztárként mennyire része még az életének a szórakozás.
Emlékszem még, mikor Somló Tomival jártuk az éjszakát, de annak már vége. Már nem járok sehova. Rájöttem, hogy az egészségem a legfontosabb, mert ha az nincs, akkor minden más lényegtelen. Igyekszem megőrizni a fizikai egészségemet, és ezért inkább otthon maradok
– hangsúlyozta a Hajnali szél, az Az légy, aki vagy és a Skandináv éjszakák énekese, majd hozzátette: kevés dolog van már, ami miatt megéri estéről estére felmennie a színpadra.
"Már csak az unokám és a maréknyi barátom az, akiknek, jobban mondva, akik miatt felmegyek a színpadra. Azért lehetünk ott, ahol vagyunk, mert ’67 óta töretlenül igyekszünk igényes zenét, dalokat gyártani azoknak, akik minket hallgatnak. Nekem nincs munkám. Nekem ez szenvedély, amivel szerencsére még keresni is lehet. Sosem a pénzért csináltuk és ez meg is látszik rajtunk. Azért zenélünk, mert ez mozgat minket előre."