tóth gabi
Hiába volt szándéka a békülés Saroltának, a találkozás lehetőségét inkább kihagyta Kati. Sőt másnap leszögezte, hogy nincs semmi ismeretségük egymással.
Zalatnay Sarolta komoly elhatározásra jutott, és úgy látta helyénvalónak, ha végre lezárja az évtizedek óta tartó viszályát Kovács Katival. A hét elején Kati 75. születésnapja alkalmából életmű koncertet adott, amire Cini is elment, ráadásul egy csokor virággal és egy különleges ajándékkal a kezében – tudta meg a Blikk.
„Nekem sose volt a Katival semmi bajom. Jó énekesnők vagyunk, csodálatos éveket éltünk meg, egyáltalán nem zavartuk egymás köreit, sőt. Voltak rosszízű dolgok, nem egyértelmű, hogy Kati abban az időben, amikor én el voltam zárva a világtól, hogyan is reagált bizonyos dolgokra... Ha úgy volt, ahogy mesélik, csúnya volt, de remélem, ő is megbánta. Mindig elvoltunk egymás mellett, senki nem haragudott senkire. Így, 70 fölött, annak kell örülnünk, hogy élünk és énekelünk ” - mesélte a lapnak Cini.
A koncert jól sikerült, ráadásul még meg is hatódott Cini, hogy felcsendült az „Úgy szeretném meghálálni” című sláger. Azonban a fellépés végén a találkozás elmaradt, sőt békülésről szó sem lehetett. Kovács Kati ugyanis csak másnap felelt a lap kérdéseire egykori barátnőjével kapcsolatban.
„Erkölcsileg, morálisan semmi bajom Cinivel, de nincs semmiféle ismeretségünk már. Évtizedek óta nem találkoztunk, évtizedek óta most először láttam élőben. A sors elvitt minket más útra, ez nem szándékos. Soha nem volt vitánk, sőt, sok évvel ezelőtt itt, a kongresszusi műsorában vendég is voltam. (...) Jobb, hogyha békén hagyjuk a múltat” – szögezte le hűvösen Kovács Kati.