RETRO RÁDIÓ

Veszélybe került II. Erzsébet és a corgija

Veszélybe került II. Erzsébet és a corgija
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2022. 06. 01. 09:00

Komoly viharba került a brit uralkodó magángépe.

Néhány napot a skóciai Balmoral birtokán töltött II. Erzsébet, mielőtt hétfő este egy magángéppel visszaindult utolsó corgija társaságában Londonba a tiszteletére rendezett közel egyhetes ünnepségsorozatra. A rövid repülőút azonban elhúzódott, ugyanis az angol főváros felett komoly vihar tombolt. A pilóta az erős szél, a szakadó eső és a villámok ellenére is megpróbálta letenni a gépet, de hamar rájött, hogy nem tudna biztonságban landolni. Ezért visszaemelkedett, és negyedórát körözött, mire a földi irányítás engedélyt adott neki a második próbálkozásra.

Fotó: Northfoto

Másodszorra sikerült is leszállniuk, a Buckingham-palota illetékesei pedig kedd éjjeli közleményükben leírták, hogy a pilóta végig kézben tartotta a helyzetet, de a királynő és kísérői így is veszélyben voltak. 

 

Tegnap napközben II. Erzsébetet lencsevégre kapták, amint a sofőrje, a testőre és a corgija társaságában kocsikázott Londonban, és egyáltalán nem tűnt úgy, mintha megviselte volna az uralkodót a légi vészhelyzet. 

Fotó: Northfoto
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.