RETRO RÁDIÓ

Árulkodó jelek: Ismét szingli Szabó Ádám?

rp
Szerző
rp
Létrehozva2022. 06. 30. 17:55

Pedig úgy tűnt, Bernivel tényleg óriási az összhang közöttük.

Úgy tűnik, szakított Szabó Ádám és kedves, Berni. A fiatalok már nem követik egymást az Instagramon, eltűnt az összes közös, romantikus fotó, és Berni időközben privátra is változtatta az oldalát, hogy minden idegen tekintetet kizárjon a profiljáról.

Amint a Ripost márciusban beszámolt róla, Berni személyében egy kisgyermekes anyuka hódította meg Ádám szívét, szerelmüket pedig közel egy évig titokban tartották a nagy nyilvánosság előtt. Ennek pedig nyomós oka volt. Ádám ugyanis nagyon megbánta utólag, hogy Tóth Andival a kirakatban élte a magánéletét, és ezt a hibát semmiképp sem szerette volna újra elkövetni. 

Néhány hónapja azonban a Riposttal kivételt tett, és csepegtetett némi információt a párkapcsolatáról. Akkor úgy fogalmazott, Berni számára az igazi, és nagyon boldogok együtt.

Fotó: Végh István

Tavaly áprilisban találkoztunk és azóta csak mélyülnek az érzéseink. Kimondhatom, hogy komoly a kapcsolatunk és szerelmesek vagyunk egymásba. Talán életemben ez az első olyan kapcsolatom, amiben nincsenek elvárások. Megértjük egymást, egy szinten vagyunk, és szabadnak érzem magam

- fogalmazott 3 hónappal ezelőtt a harmonikás, aki rögtön elfogadta Berni első kapcsolatából született kislányát is.

Úgy tűnt, óriási az összhang közöttük, de a jelek szerint történt valami, ami miatt inkább külön utakon mennek tovább. Persze, az sem kizárt, hogy csak egy rövid mosolyszünetről van szó, és végül sikerül megbeszélni a nézeteltéréseiket. 

Kerestük az érintetteket, de egyikőjük sem reagált a megkeresésünkre, ám Ádám az Instagram oldalán megerősítette, hogy szakítottak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.