
Trunkos András elárulta, mi lesz a zenekar jövője. És egy fontos kérést is megfogalmazott.
A napokban minden attól volt hangos, hogy az Omega zenekar folytatja, amit a pályatársak, rajongók nem igazán néztek jó szemmel. Az egész probléma egy napilap cikke miatt indult el. A zenekar menedzsere úgy döntött, ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

„Az Omega utánozhatatlan”
"Szeretném a legfontosabb gondolattal indítani" – kezdte a Borsnak feldúltan Trunkos András.

"Az Omega nem létezik, és többé nem is fog! Anno, amikor Kóbor Jánosék felálltak a színpadra, akkor minden show-elem, értsük ezt úgy, hogy fényjáték, technika, őket szolgálták. Mecky halála után száz százalékig biztos vagyok abban, hogy még egyszer nem lesz olyan ember, aki ne tűnne el amellett a színpadi érzés mellett, amit az Omega tagjai gondok nélkül önmagukévá tettek" – nyilatkozta a lapnak Trunkos. Reagált Mező Misi Facebook-hozzászólására is, aki azt kifogásolta, hogy „Miért nem lehet tisztességgel lezárni a zenekart?”

"Ez egyenesen vérlázító" – reagált Mező kommentjére az Omega menedzsere. "Egy szóval nem mondtuk soha, hogy az Omega folytatódik. Ez az egész Omega Testamentum egy hagyaték. Ciki és Molnár Gyuri, akik a zenekar teljes értékű tagjai, ők rendelkeznek az Omega hagyatékáról" – tette hozzá a zenekar menedzsere, aki azt is leszögezte, hogy az augusztusi Omega-fesztivál Őriszentpéteren egy olyan esemény lesz, ahol végleg elbúcsúznak a zenekartól és tagjaitól, valamint megemlékeznek arról a legendáról, ami az elmúlt 60 évben végigsöpört a rocktörténelemben.
„Miért kéne felhagynom a zenéléssel?”
A Borsnak sikerült utolérnie Debreczeni „Ciki” Ferencet, aki az Omega dobosaként szolgált az elmúlt 50 évben.

Ő sem érti, hogy miért tartják „bőrlehúzásnak” az emberek a hagyatékukat. "Furcsa egy hozzáállás. 50 éve vagyok a zenekar dobosa. Ezalatt a fél évszázad alatt rengeteg szám kötődik az én nevemhez is, mint szerző. Magamról húzom le a bőrt?" – kérdezte gúnyosan. "Bevallom őszintén, nem akarom abbahagyni a zenélést. Miért is kéne? Innentől kezdve nem nevezzük magunkat Omegának, mert Laci és János halála után, már nem is azok vagyunk. Azt viszont senki ne merje megtagadni tőlünk, hogy játsszuk a saját dalainkat, a saját zenekarunkban. Tény, hogy pontot kell tenni a történet végére. Ezt augusztusban meg is tesszük. Szeretnénk előadni pár dalt, és emlékezni arra, amit együtt alkottunk az elmúlt években. Ezért senkinek semmi joga minket kritizálni, ez a MI életünk, MI művészetünk!" – tette hozzá a dobos, aki szeretné, hogy emléküket majd a gyerekeik is tovább vigyék az Omega Testamentum színeiben.
De mit is takar a Testamentum?
Trunkos elmondása szerint a rajongók nem fognak csalódni a Testamentumban. "Kérem szépen, minden, amit a Kóbor János, Benkő Laci, Debreczeni Feri és Molnár Gyuri maguk mögött hagytak az elmúlt években méltó helyre kell hogy kerüljön ebben a történetben. Van még négy interjú Meckyvel, amit kiadunk egy könyvben. Vannak világsláger Omega-dalok, amik még szeretnék, hogy eljátsszák őket, továbbá van még két hihetetlenül tehetséges zenész, akik számára ez a zenekar többet ér annál, hogy hagyják a semmibe veszni. Az Omega nem a Queen. Nem szeretnénk énekest cserélni és nem szeretnénk póttagokat. Úgy kell lezárni ezt a korszakot, ahogy elkezdődött; hatalmas bulival, és történelembe illő pillanatokkal" – tette hozzá Trunkos András.







