Létrehozva: 2022.05.18.
Módosítva: 2022.05.18.

Belebetegedett a botrányba a magyar sztárszínész szeretője

Solti Ádám édesapja, Ferenc nyilatkozott a családi balhéról.

Szerző rp

Mindenki úgy tudta, hogy annak ellenére is kiegyensúlyozott házasságban él a feleségével Solti Ádám, hogy évek óta hiába várnak a gyermekáldásra. Az igazság azonban ennél drámaibb. A színész pár napja vállalta fel, hogy évekig szeretőt tartott, aki két éve egy kisfiút szült neki. A történet a közvélemény mellett a családját is megosztja.

Fotó: RTL Klub

"Aki szelet vet, vihart arat, én pedig szeretném ezt a vihart mielőbb csendesíteni" – szögezte le a hot! magazinnak a színész édesapja, Ferenc.

Mindannyiunkat megviselnek a történtek: Ádámot, a feleségét, az egész családunkat. És az anyukát is, aki bele is betegedett az elmúlt napok eseményeibe, hiszen ha valaki nem fenyegetőzött azzal, hogy elárulja a fiamat, az éppen ő volt. Az is igaz, hogy a család most rendkívül neheztel rám, amiért nyilatkozom, de muszáj valakinek elmondani: a fiam jó ember.

 

"Az unokám mellett nincs apakép"

Amíg Ádám nem, Ferenc rendszeresen látogatja az unokáját. Először fordul elő, hogy valamiben nem értenek egyet.

"Ha ránézek az unokámra, Ádámot látom benne, aki gyönyörű, szőke hajú, kék szemű gyerek volt, körüludvarolták a lányok a játszótéren. Az a különbség, hogy az unokám mellett nincs apakép. A szívem szakad meg érte, mert hiába kicsi és nem beszél, látványos, hogy mennyire szüksége lenne egy apára. (…) Sajnos vidéken laknak, de a lehetőségeimhez mérten gyakran, legalább kéthavonta látogatom. Ez sajnos kevesebb, mint amit szeretnék. Ilyenkor próbálom helyettesíteni a fiamat, már amennyire pótolni lehet az apai szeretetet. Remélem, egyszer megérti, talán még hálás is lesz azért, amit most értük, kettőjükért teszek" - tette még hozzá Ádám apja.

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin