tóth gabi
Két nappal azelőtt találkozott fiával az uralkodó, hogy kiderült, Károly ismét koronavírusos. Orvosok kísérik mindenhová Erzsébetet.
Őfelsége, a brit királynő élete veszélybe került. A következő napokban Covid-tesztekkel és szoros megfigyeléssel óvják az egészségét. Mindezt azért, mert Károly herceg másodjára is megfertőződött koronavírussal. II. Erzsébet királynő pedig történetesen két nappal korábban találkozott vele, mint ahogy ez kiderült.
A palota nem volt hajlandó megerősíteni, hogy a 95 éves uralkodó tesztje pozitív vagy negatív lett-e. Azt azonban kijelentették, hogy az orvosok gyakran fogják vizsgálni a királynőt.
Úgy tudni, hogy II. Erzsébet királynő nem szorul karanténra, mivel három oltást is felvett.
Károly hercegnek egyébként február 10-én, szerda reggel lett pozitív a Covid-tesztje, azóta pedig karanténba vonult. Közeli segítői arról számoltak be, hogy szerencsére nem tapasztalt erős tüneteket.
Camilla úgy nyilatkozott Károly herceg újbóli megfertőződéséről, miszerint egy kicsit fárasztónak találja. Majd hozzátette, szerencsésnek érzi magát, hogy nem kapta el a vírust.
Peter Hunt, a BBC egykori tudósítója és a királyi család szakértője a következőket mondta a Daily Star oldalának: „A Buckingham palota szándékos döntése, hogy nem követi Károly herceg segítőinek példáját, és nem ad pontos, nyilvános tájékoztatást az uralkodónő egészségi állapotáról.”