RETRO RÁDIÓ

Kóbor János nélkül is lehet Omega? Itt a válasz

Kóbor János
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2022. 02. 08. 10:00
Frissítve2022. 02. 08. 17:30

Bár az Omega együttes egykori menedzsere korábban egyértelműen kijelentette, hogy vége, akadnak rajongók, akik szerint Kóbor János nélkül is lehetne folytatni.

Kóbor János tavaly december 6-ai halálával egyértelművé vált, hogy Magyarországon lezárult egy zenetörténeti korszak, vagyis 59 év után megszűnik az Omega együttes. Egy évvel korábban Benkő László és Mihályi Tamás halála után még folytatni tudták a munkát, de Mecky maga volt az Omega, nélküle pedig a zenekar sorsa is megpecsételődött.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Ugyanakkor számos példa akad arra is, hogy egy zenekar egy emblematikus tagjuk halála vagy kilépése után is képes volt talpra állni és sikereket elérni. Ilyen a két alapítótaggal máig létező Queen, az AC/DC, az Uriah Heep, a Pink Floyd, a Genesis, vagy éppen a Deep Purple, hogy csak néhányat említsünk.

Ezért merülhetett fel az Omega egyik rajongójában a kérdés, hogy vajon mikor tér vissza a színpadra a még élő két tag, Debreczeni Ferenc és Molnár György „Elefánt”. Ezt egy hosszabb posztban írta le az Omega rajongók névvel futó Facebook-oldalon, ezzel pedig alaposan meg is osztotta az oldal követőit. A többség ugyanis úgy gondolja, hogy az Omega Kóbor János nélkül semmilyen formában nem létezhet. Ennek ellenkezőjéről pedig a korábban már említett illusztris névsor sem tudta őket meggyőzni.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy az Omega egykori menedzsere, Trunkos András a Borsnak két nappal Mecky halálát követően egyértelműen kijelentette, hogy nincs többé Omega. „Meckyvel egy egész korszak meghalt. Vége, nincs tovább! Kóbort nem lehet helyettesíteni, elképzelhetetlen, hogy ez a zenekar hova lehetne tovább. Ahogy vége az ünnepeknek, le kell ülnünk Elefánttal és Ferivel, majd közösen kell kitalálnunk, hova és hogyan tovább. Hogy mi a tisztességes, mi a méltó” – nyilatkozta akkor a menedzser, aki végül később már nem beszélt arról, hogy miben maradtak a két zenésszel, de könnyen kitalálható, hiszen a legendás banda hivatalos közösségi oldala gyakorlatilag átalakult amolyan lemezbörzévé, illetve a múltban készült videóanyagok és riportok bemutatására használják.

Az omega.hu pedig megszűnt, vagyis kizárólag a zenekar emblematikus jelképe, Kóbor János fényképe és néhány szál gyertya látható rajta, miközben felcsendül a legendás frontember pótolhatatlan hangja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.