Létrehozva: 2021.11.04.

Várkonyi Andrea először mesélt az esküvőjéről: „Kiteljesedett az életem!”

Hamarosan megjelenő könyve nemcsak hétköznapi tanácsokkal szolgál, Andrea az életéből merített példákat.

Két évig volt egyedül Várkonyi Andrea, de bízott benne, hogy rátalál a szerelem. Ráadásul nem csak a magánéletében történtek változások, szakmailag is sikereket ért el.

Az előjegyzési listák élén dübörög Várkonyi Andrea hamarosan megjelenő könyve. Még egyedül élt, amikor megkeresték a könyvírás lehetőségével, amire örömmel mondott igent. A 300 oldalas, És ezt lehet? című könyve egy év alatt született meg.

Tavaly keresett meg a kiadó az elképzeléssel. Ismerve a műsoraimat és a gondolkodásomat, úgy gondolták, pszichológusként sokaknak tudnék segíteni. Ez még azelőtt volt, hogy megismertem Lőrincet, tehát más élethelyzetben voltam – nyilatkozta a Hot! magazinnak Várkonyi Andrea.

Hozátette, tetszett neki az ötlet, leginkább egykori műsorához, a Micsoda nők!-höz tudja hasonlítani, hiszen annak idején ott is sok témát érintettek: anyaság, válás, szerelem. Pont, ahogy a könyvben.

Amikor elkezdtem dolgozni a könyvön egyedülálló anyukaként nem magányosan, mégis egyedül éltem, mire pedig megszületett az utolsó fejezet, már ott volt az életemben a férjem, aki mellett kiteljesedett az életem. Ez a változás óhatatlanul hatással volt a könyv tartalmára – mondta.

Várkonyi Andrea annak idején a munka és a család mellett azért vágott bele a harmadik diploma megszerzésébe, hogy orvosként, pszichológusként komplexebben láthassa az embereket.

Sok élethelyzeten vagyok túl, gyerekkoromtól kezdve számos családi nehézségen is, így egy-egy témánál a saját életemből említek példákat, hogy az adott hullámvölgyben mi segített, az adott problémát hogyan sikerült megoldanom – fogalmazott a magazinnak.

A műsorvezető hisz a pozitív gondolkodásban, szerinte ez a szemlélet sok mindenen átsegíti az embert.

Nagyon jó érzés, hogy egymásra találtunk Lőrinccel. Így, pár héttel az esküvő után olyan jó kimondani, hogy a férjem! És legalább enyire jó azt hallani rólam, amikor rólam mondja: a feleségem. Rengeten kifejezés létezik két ember kapcsolatára, lehet pár, élettárs, férj és feleség, mi abszolút társként tekintünk egymásra, nincs olyan téma, amit kerülni kellene, vagy amit ne egymással beszélnénk meg először– nyilatkozta Várkonyi.

Hozzátette, kifejezetten mély a kapcsolatuk, rengeteget beszélgetnek, odafigyelnek egymásra. Korábban azt gondolta, nem fog már házasodni, amikor viszont megismerte Mészáros Lőrincet, minden olyan magától értetődővé vált. Az esküvőről elmesélte, édesapja vezette az oltár elé, szinte végig a könnyeivel küzdött, olyan boldog volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin