Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.11.19.

Újabb hírek érkeztek a kórházban fekvő Kóbor Jánosról, ezt mondták az átszállításáról

Kóbor Jánost rosszulléte miatt múlt kedden felesége kórházba vitte, majd bent is tartották. Rajongói és zenésztársai egyaránt aggódnak a frontemberért.

Mint arról a Ripost is beszámolt, Kóbor Jánost rosszulléte miatt múlt kedden felesége, Zsóka kórházba vitte, majd bent is tartották a SOTE Pulmonológiai Klinikáján, amely a légúti- és tüdőbetegségek kiemelt centruma.

A Bors később megtudta, hogy a 78 éves zenészlegenda valószínűleg koronavírusos fertőzést kaphatott, majd pedig a napokban a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára szállították át.

Fotó: Bors – Bánkuti Sándor

„Az okot, hogy miért vizsgálják most Jánost a másik kórházban, nem tudom, de annyi biztos: az állapota se jobb, se rosszabb” – nyilatkozott a Borsnak az Omega menedzsere, Trunkos András.

Zenésztársai mellett Zalatnay Sarolta is aggódik a frontember állapotáért. Mint elárulta, imádkozik Kóbor János felépüléséért. Cini a következőket árulta el a lapnak jó barátja kapcsán.

„Amikor a pandémia elkezdődött, akkor én is oltásellenesnek tartottam magam, de csak mert féltem már gyerekként is a tűtől és egyszerűen nem akartam oltásra menni. Rögtön rosszul vagyok tőle. A Mecky egy harcos, hiszek benne, remélem a legjobbakat” – vallotta be Cini, akinek hamar sikerült legyőznie a félelmét és már a harmadik oltása felvételét tervezi november végén. Hozzátette azt is: családja és rajongói védelmében határozott mégis a vakcina mellett.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

„Csak bámult rám” – Háromméteres UFO zuhant le a család kertjében - Fotó

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?