Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK
1 éve

„Inkább meghaltam volna” – őszinte vallomást tett Tóth Vera

A Megasztár alatt 130 kilósként megismert énekesnő, Tóth Vera egy műtét segítségével győzte le több évtizedes túlsúlyát.

Tóth Vera öt évvel ezelőtt hozta meg élete legmeghatározóbb döntését, amikor testsúlya miatt bypassműtétet vállalt. Az énekesnő eltöltött egy éjszakát a LifeTV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, ahol drámai vallomást tett: inkább meghalt volna, mint hogy kövér maradjon.

Fotó: Markovics Gábor

Már nem volt egészséges

„Amikor feküdtem a műtőasztalon, akkor azt gondoltam, ha nekem kövéren kell meghalnom, akkor most történjen meg, de én le akarok fogyni. És nem azért, hogy szebb legyek, hanem mert már harmincéves koromban nem voltam egészséges” – jelentette ki az énekesnő, aki egész pici gyerekként is küzdött a súlyfeleslegével.

„Nagyon sokat bántottak emiatt az iskolában, a gyerekeknél kegyetlenebbül őszinték nincsenek. Eleinte csak molett voltam, úgy középiskola környékén kezdett durvább lenni. 2003-ban, amikor indult a Megasztár, 120-130 kiló voltam. Nem ez volt a kiinduló súlyom a műtét előtt, egyszerre a legnagyobb fogyásom 60 kiló volt” – mesélte.

„Téged melegít a hájad”

Verát nemcsak iskolatársai bántották az alkata miatt, hanem egy alkalommal tanára is megalázta.

„Nagyon megmaradt bennem, amikor színházba mentünk az irodalom tanárnővel. Emlékszem, anyám rám adott egy kék felsőt kis pici szoknyával, akkor sem voltam vékony, de abban a ruhában én tényleg szépnek éreztem magam. Amikor odaértünk, egyszer csak megszólalt a tanár: „Vedd fel a kabátot, Verácska! Ja, neked nem kell, mert téged melegít a hájad.” Most valószínűleg megköveznék a tanárt, ha ilyet beszólna. Akkor viszont az egész osztály ezen röhögött. Utána nyomorultnak éreztem magam” – emlékezett vissza az énekesnő, majd hozzátette: középiskolában már nem volt ennyire nehéz számára, sőt a fiúk is elkezdték érdekelni.

„Ott már volt párkapcsolatom. Tizenhat éves voltam, és egy Márk nevű fiú volt a pasim. Annak ellenére, hogy duci kiscsaj voltam, bizonyítja, hogy mennyire nem ez számított, vagy nem ez számít időnként, de én egy olyan fiúval jártam, aki az iskola legjobb pasija volt” – fűzte hozzá.

Fotó: Instagram

„Nem tudtam boldog lenni úgy, ahogy kinéztem”

Az énekesnőnek öt évvel ezelőtt volt a súlycsökkentő műtétje, ami nem csak külsőben változtatott rajta.

„Örülök, hogy sikerült önmagamra találni, és egy boldog emberré válni. Nem tudtam boldog lenni úgy, ahogy kinéztem. Ez egy folyamatos teher, ami beissza magát a hézköznapjaimba, téma marad, és elveszi azoktól a fontos dolgokról az energiát, amivel valóban foglalkoznom kellene. A zene, a karrierem, az alkotói munka. Nem bántam meg, hogy pont akkor, és nem előbb történt meg. Nekem ehhez a kérdéshez meg kellett érnem, mert ez az egyetlen esélyem, hogy lefogyjak” – mondta Tóth Vera.

A teljes beszélgetést péntek este 10 órakor a LifeTV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában láthatják a nézők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa

origo.hu

Kiderült, lehet-e még gyereke a drogszeánsz után félholt állapotban talált VV Anettnek

borsonline.hu

Álomszép menyasszony volt: Titokban másodszor is férjhez ment az Operett sztárja

vg.hu

Szemfényvesztés Kína extrém gazdasági növekedése

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

hirtv.hu

Újabb orosz légitámadás érte Kijevet, a légvédelem több tucat rakétát és drónt megsemmisített

origo.hu

Többen meghaltak egy hajóbalesetben

travelo.hu

Fluoreszkált a velencei Canal Grande vize a Rialto hídnál

ripost.hu

Titokzatos fekete szépséggel kapták lencsevégre Bereczki Zoltánt

ripost.hu

Legalább 119 ufó zuhant le a Földre, júniusban nyilvánosságra hozzák a bizonyítékokat

ripost.hu

„Szilárdhoz méltó gondolatok” – így búcsúzott a magyar énekes Suhajda Szilárdtól

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Friss hírek Gálvölgyi János állapotáról

FÜLES

„Hadd járjak kicsit a fiúk kedvében” – nagyobbra cseréli megereszkedett melleit Molnár Anikó

FÜLES

Háborognak a szülők, súlyos dologgal vádolják Marics Petit

FÜLES

Gálvölgyi János a Facebookon üzent, fotót is posztolt

FÜLES

Koltai Lajos óriási elismerést kapott az Egri Csillagok Sétányán

FÜLES

Soha nem lesz béke, egyetlen szó mérgezte meg Harry és Vilmos herceg viszonyát

FÜLES

"Ha nem jössz le, akkor..." - ismét üzent Opitz Barbi édesapja

FÜLES

Kínos vallomás: Vilmos herceg nem szeretett bele első látásra Katalinba